Tiszakécskei Járási Hivatal

Tiszakécskei Járási Hivatal, 2023-04-25 13:54

Szolgálatban a mobilizált kormányablakok a vármegyében

kep_5357.jpg Már szolgálatba álltak a vármegye mobilizált kormányablakai. Ezen a héten, április 24. és április 28. között a Bajai járásba, valamint a Tiszakécskei járás területén várja ügyfeleit a két kormányablakbusz, amelyek az év során a vármegye valamennyi járásába eljutnak majd.   2023. április 24. és április 28. között Bajai, valamint a Tiszakécskei járás települései     A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalnál 2018 áprilisában kezdte meg működését az új mobilizált ügyfélszolgálat, amely lehetővé teszi, hogy a kormányablakbuszban lévő két mu...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2022-10-10 09:28

Mobil állampapír forgalmazási pontok érhetőek el a Kormányablakokban

kep_5269.jpg A Magyar Államkincstár továbbra is kiemelt figyelmet fordít a lakossági állampapír-forgalmazásra, és ennek keretében arra, hogy a lakosság minél szélesebb köre számára elérhetőek legyenek a szolgáltatásai. Ennek egyik eszköze, a kormányablakokban megjelenő mobil állampapír-forgalmazási pontok, ahol a lakosság megismerkedhet a kincstári befektetési szolgáltatásokkal.   A Magyar Államkincstár munkatársai az érdeklődőket értékpapír nyilvántartási-számla nyitási és kezelési szolgáltatások (pl.: TeleKincstár, WebKincstár, MobilKincstár szolgáltatá...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2022-07-12 15:32

Új időpontok az egészségügyi szolgáltatási és közgyógyellátási területeken

kep_5207.jpg A veszélyhelyzet alatt lejárt jogosultságokkal kapcsolatosan meghosszabbodtak a jogosultsági és érvényességi határidők az egészségügyi szolgáltatási és közgyógyellátási területen. A vonatkozó új kérelmek benyújtásának időpontja az alábbiakban olvasható. A 2020. november 4. napja és 2022. június 30. napja között lejáró egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából megállapított jogosultság időtartama és hatálya 2022. augusztus 31. napjáig hosszabbodik meg, a jogosultság iránti új kérelmüket 2022. augusztus 1. napjától nyújthatják be. A ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2022-04-22 09:14

Újítsuk meg mihamarabb lejáró okmányaink érvényességét

kep_5146.jpg A kormányablakokban és okmányirodákban időpontfoglalás nélkül is fogadják az ügyfeleket. Jelenleg még érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok, de aki teheti, ne hagyja a végére azok ügyintézését és éljen a lehetőséggel. A 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, illetve a 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró, magyar hatóság által kiállított és Magyarország területén hatályos hivatalos okmányok (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, útlevél) érvényességi ideje 2022. június 30. napj...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2022-01-05 10:32

Januárban több oltási akció is lesz

kep_5057.jpg Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat. Januárban minden csütörtök és péntek délután 14 -18 óra között, és s...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2021-12-15 08:15

Elektronikussá válik a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél intézhető hatósági eljárás

kep_5041.jpg 2022. január 1-től elektronikussá válik a vízügyi és vízvédelmi hatósági és szakhatósági eljárásokon túlmenően valamennyi, a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél intézhető hatósági eljárás. A „Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszer (VIZEK) kialakítása” elnevezésű projekt jelentős informatikai fejlesztéssel biztosít elektronikus ügyintézést valamennyi ügyfél részére, de meghagyva a hagyományos papíralapú eljárás választásának lehetőségét a természetes személyek számára. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv e...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2021-12-13 15:40

Ünnepélyes oklevél átadó került megrendezésre

kep_5038.jpg A Kormányablak ügyintézői képzést sikeresen teljesítő 4 fő ügyintéző – Ábel Andre, Juhász-Kardos Andrea, Tariné Konfár Leonóra, Juhász István - kapta meg bizonyítványát december 9-én délelőtt a Tiszakécskei Járási Hivatal emeleti termében, ahol ünnepélyes oklevél átadó rendezvényt tartottak.   A Miniszterelnökség és a Veszprém Megyei Kormányhivatal konzorciumában kivitelezett KÖFOP-2.1.3-VEKOP-15-2016-00002 azonosító számú „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című projekt keretein belül megvalósult képzés során ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2021-12-13 15:15

Tájékoztatás ügysegéd lakiteleki ügyfélfogadásáról

kep_5037.jpg Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a járási ügysegéd ügyfélfogadása 2021. december 20. napján továbbra is a Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér épületében (Lakitelek, Széchenyi krt. 46.) történik minden héten hétfői napon 10.00-16.00 óra között. Igazgatási szünet elrendelése miatt 2021. december 27-én (hétfő) szünetel a települési ügysegédi ügyfélfogadása.  Sürgős ügyintézés esetén az ügysegéd megtalálható a Tiszakécskei Járási Hivatal épületében (Tiszakécske, Szent Imre tér 1.) a Hatósági és Gyámügyi Osztály ügyfélfogad...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2021-03-08 16:46

A legfontosabb tudnivalók a védettségi igazolványról

kep_4804.jpg A védettségi igazolvány bevezetéséről szóló rendelet a Magyar Közlöny 21. számában olvasható, amely 2021. február 12-én jelent meg.   Ez alapján háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget:   ha valaki megkapta a védőoltást (az állam hivatalból kipostázza a kártyát), vagy ha igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen (az állam hivatalból kipostázza a kártyát), illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzés...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-07-13 10:30

Sikeres volt a madárinfluenza járvány elleni harc

kep_4561.jpg Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is. Március végén előbb Bács-Kiskun, majd Csongrád-Csanád, áprilisban pedig Békés megyében is igazolta a madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Új eset június 5-e óta nem fordult elő Magyarországon. A járványügyi eredményeknek...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-07-01 09:53

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket

kep_4544.jpg Feloldották a korábban elrendelt védőkörzeteket az előzetesen kialakult madárinfluenza-járvány miatt. Az érintett településeken 2020. június 30. napjától már csak a megfigyelési körzetben alkalmazandó intézkedéseket szükséges alkalmazni.   A megfigyelési körzet térképen IDE kattintva érhető el.   A megfigyelési körzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra és háztáji udvarokra az alábbi intézkedések vonatkoznak:   A gazdaságok be- és kijáratánál járművek és személyek fertőtlenítésére alkalmas eszközt és fertőtlenítőszert kell elhelyezni. A ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-06-29 09:54

Nyári diákmunka program

kep_4537.jpg A korai munkatapasztalat és jövedelemszerzés elősegítésére, valamint a fiatalkori inaktivitás csökkentése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium ismét meghirdeti a Nyári diákmunka programot. A munka révén szerzett korai tapasztalat elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot, valamint hatással van a pályaválasztásra. A 2020. évi program és a támogatott foglalkoztatás 2020. július 1-től 2020. augusztus 31-ig tart, a program részletes tájékoztatójában megfogalmazott feltételek mellett. A munkalehetőségek kétirányúak:...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-05-25 11:35

Újabb enyhítések jönnek a kormányhivatali ügyintézésben is

kep_4489.jpg A járvány elleni sikeres védekezésnek köszönhetően hétfőtől újabb enyhítések jönnek a kormányhivatali ügyintézésben is. Időpontfoglalás nélkül is lehetséges 2020. május 25-től a kormányhivatali ügyintézés a tizenkilenc megyében. A fokozatosan bevezetett enyhítéseknek köszönhetően hétfőtől a veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok cseréjét már előzetes bejelentkezés nélkül lehet intézni Budapesten is. A járványügyi helyzettől függően azonban továbbra is kiemelt fontosságú az egészség védelmét szolgáló óvintézkedések betartása. A tizenkilenc megy...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-05-14 16:30

A járvány miatt tovább egyszerűsíti a kormány a lakossági és vállalati ügyintézést

kep_4459.jpg A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként újabb kormányzati intézkedés segíti az állampolgárok egészségének védelmét és a vállalkozások működését. A hatósági engedélyezés helyett bejelentéssel is végezhető lesz a legtöbb tevékenység, ezáltal is csökkenti a kormány az ügyintéző-ügyfél találkozások számát, valamint a vállalkozások adminisztrációs terheit. A bürokráciacsökkentő intézkedésnek köszönhetően akár a bejelentéstől számított kilencedik naptól szabadon elkezdhető lesz a kívánt tevékenység.   Új rendeletet alkotott a kormány a ves...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-04-29 08:13

A Humán Konzult Kft. foglalkoztatási információs tanácsadó munkakörbe kollégát keres azonnali kezdéssel.

kep_4432.jpg A Humán Konzult Kft. foglalkoztatási információs tanácsadó munkakörbe keres kollégát 1 éves határozott időtartamú munkaviszony keretben, azonnali kezdéssel. Munkavégzés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya (6060 Tiszakécske, Béke u. 116.) Leendő munkavállaló feladatai lesznek: a foglalkoztatási osztály öninformációs tereiben található adatbázis, tájékoztató anyagok aktualizálásra, karbantartása, a foglalkoztatási osztály információs pultjának működtetése, információs s...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-04-02 07:48

Védőkörzetet, valamint megfigyelési körzet módosítása került elrendelésre a madárinfluenza miatt

kep_4394.jpg Ballószög, Bócsa, Borota, Bugac, Bugacpusztaháza, Császártöltés, Csávoly, Csólyospálos, Felsőlajos, Felsőszentiván, Fülöpháza, Fülöpjakab, Gátér, Hajós, Helvécia, Harkakötöny, Jakabszállás, Jánoshalma, Jászszentlászló, Kaskantyú, Kecskemét, Kelebia, Kéleshalom, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunfehértó, Kunszállás, Ladánybene, Lajosmizse, Mélykút, Móricgát, Nyárlőrinc, Orgovány, Páhi, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó, Rém, Soltvadkert, Szank, Tiszaalpár, Tázlár, Tompa, Városföld és Zsan...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-03-19 13:57

Tájékoztatás a Kormányablak Osztály ügyfélfogadásáról

kep_4352.jpg A koronavírus-fertőzés miatt kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal Kormányablak Osztálya a következő módon korlátozza ügyfélfogadását:   Ügyintézésre kizárólag elektronikusan (https://idopontfoglalo.kh.gov.hu) vagy telefonon (1818-as Kormányzati ügyfélvonal) előzetesen lefoglalt időpontban van lehetőség.   Az ügyfélszolgálatok korlátozhatják az egyidejűleg az ügyféltérben tartózkodó ügyfelek számát.   Kérjük, hogy ügyintézéskor csak indokolt esetben érkez...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-03-19 11:59

Tájékoztatás ügyfélfogadásról

kep_4350.jpg A koronavírus-fertőzés miatt kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal a következő módon korlátozza ügyfélfogadását:   ·         Ügyintézésre kizárólag elektronikusan vagy telefonon előzetesen lefoglalt időpontban van lehetőség.   ·         Az ügyfélszolgálatok korlátozhatják az egyidejűleg az ügyféltérben tartózkodó ügyfelek számát.   ·         Kérjük, hogy ügyintézéskor csak indokolt esetben érkezzen kísérővel!   ·         Elkerülhetetlen személyes ügyintézés esetén, vá...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-03-16 09:01

Kormányablakok - Személyesen csak szükség esetén és csak időpontfoglalással, de inkább interneten intézzék az ügyeket!

kep_4304.png A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további terjedése mérsékelhető. Az operatív törzs arra kéri a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak re...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2020-02-12 10:41

Képzési lehetőségek regisztrált álláskeresők részére

kep_4203.jpg A GINOP-5.1.1. Út a munkaerőpiacra projekt és a GINOP-5.2.1. Ifjúsági Garancia Rendszer projekt keretein belül a Foglalkoztatási Osztályunkon 2020-ban az alábbi tanfolyamokat kívánjuk indítani, melyre regisztrált álláskeresők jelentkezését várjuk:   Építő- és anyagmozgatógép kezelője (Targoncavezető + Emelőgépkezelő (kivéve targonca)) + gépkezelő jogosítvány 3312, 3313 és 3324 gépcsoportra Helyszín: Tiszakécske Tervezett indítás: 2020. április   Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző + Német KER B1 Helyszín: Kecskemét Tervezett indít...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2019-12-11 14:05

Tájékoztatás a szentkirályi ügysegédi ügyfélfogadásról

kep_4135.jpg Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2019. december 23-án (hétfő) és 2019. december 30-án (hétfő) napokon az ügysegédi ügyfélfogadás szünetel Szentkirály Közös Önkormányzati Hivatalában, a hivatal ünnepi nyitvatartása miatt.   Megértésüket köszönjük!   Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2019-11-28 14:52

Fűtsünk okosan!

kep_4108.jpg Az ősz beköszöntével elindult a fűtési szezon. Ebben az időszakban a légköri szmog kialakulásához a jelentős mértékben hozzájárul a lakosság, a fűtés során kibocsátott füst légszennyező komponenseivel. A helyes fűtési mód használatával csökkenthetjük az egészségtelen légszennyező anyagok kibocsátását, valamint tágabb értelemben saját környezetünkben is tehetünk a globális felmelegedés ellen. A Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft. részletes, jól áttekinthető kiadványaiban mutatja be a lakossági fűtés által okozott környezetterhelést, a hel...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2019-09-19 11:14

A 100.000-dik ügyfelet köszöntötték a Tiszakécskei Kormányablakban

kep_4013.jpg A Tiszakécskei Kormányablak életébe 2019. szeptember 16-án újabb mérföldkő érkezett el, ugyanis ezen a napon délelőtt köszönthette Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Szeidl József, a Tiszakécskei Járási Hivatal hivatalvezetője a 100.000-dik ügyfelet. A szerencsés ügyfél dr. Pitti Lajos tiszakécskei lakos volt, aki gépjármű ügyintézés miatt érkezett a Kormányablakba, amikor is megtudta az örömhírt a Kormányablak osztály vezetőjétől. A hivatal vezetői megköszönték részére a bizalmat, emlékként pedig az élm...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2019-08-09 08:48

Építő- és anyagmozgatógép kezelő képzés indul

kep_3959.png Építő- és anyagmozgatógép kezelő (targoncavezető + emelőgépkezelő + gépkezelő jogosítvány 3312, 3313 és 3324 gépcsoportra NKH-s vizsgával) képzés indul   Helyszíne: Tiszakécske Tanfolyam tervezett kezdete: 2019. szeptember 23. Csatlakozási feltételek: - alapfokú iskolai végzettség - regisztrált álláskeresői státusz (kiemelt célcsoport a 25 év alattiak, az 50 év felettiek és az alacsony iskolai végzettségűek) - „B” kategóriás jogosítvány         Munkaviszonyban állók is csatlakozhatnak a képzéshez, itt a munkáltatók jelzé...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2019-07-19 13:23

Kiemelten fontos feladat a parlagfű-mentesítés

kep_3934.jpg Világszerte milliók életét keseríti meg a parlagfű okozta allergia. Magyarországon több mint kétmillióan szenvednek a tünetektől, továbbá a mezőgazdaságban gyomnövényként közvetlenül is gondot jelent, irtása éppen ezért fontos, és törvény szerint kötelező is.   A parlagfű elleni védekezés az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége, amely alapján a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, majd ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartani. Ettől az évtől már –...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2019-07-10 11:34

A Nébih Zöld Számán jelenthetőek a méhpusztulási esetek

kep_3894.jpg Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék ezeket az eseteket a Nébih Zöld Számán (06-80/263-244).   A növénytermesztés során elengedhetetlen az okszerű növényvédő szer használat és az előírásoknak megfelelő technológia alkalmazása. A szabályos felhasználás biztonságos és nem okozhat méhmérgezést. Ha azonban a növényvédő szer ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2019-03-29 17:33

Változik a települési ügysegéd ügyfélfogadási rendje

kep_3711.jpg 2019. április 1-től változik a települési ügysegéd ügyfélfogadási rendje!   Település CímTelefon Ügyfélfogadás rendje Lakitelek 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. 06-76-449-011 Szerda 10.00-16.00 Szentkirály 6031 Szentkirály, Kossuth L. u. 13. 06-76-597-011 Hétfő 8:00-9:30 Tiszaalpár 6066 Tiszaalpár, Árpád tér 1. 06-76-424-133 Csütörtök 8:00-12:00 Tiszaug 6064 Tiszaug, Rákóczi út 51. 06-56-328-001 Szerda 8:00-9:20   Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal  ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-12-07 15:08

Legfontosabb tudnivalók a villanyszerelők és vízszerelők nyilvántartásával kapcsolatban

kep_3069.jpg Szeptember 1-je előtt az áram és víziközmű szektorban nem volt biztosított, hogy a kivitelezési munkákat a felhasználó a maga által választott kivitelezővel végeztesse el. Ezzel szemben a földgáz szektorban a kivitelezési munkát a bejelentett és jogosult gázszerelők nyilvántartásában szereplő gázszerelők közül a felhasználó által kiválasztott vállalkozó végezhette. A három szektorra vonatkozó szabályozás összehangolása miatt a gázszektorban alkalmazott megoldást a törvény átültette a villamos energia és a víziközmű szektorba is: Eszerint...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-11-08 08:32

Átadták a járási hivatal felújított épületét

kep_3044.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatalának felújított épületét október 27-én adták át ünnepélyes keretek között. A hivatal bejárata előtt Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja, Dr. Zombor Gábor, országgyűlési képviselő és Tóth János, Tiszakécske város polgármestere vágta át ünnepélyesen a nemzeti színű szalagot.   Kovács Ernő elmondta, hogy örömmel ajánlották az épületet járási hivatalnak, s egy új épületrésszel kipótolva, már a kormányablakkal vált modern, korszerű létesítménnyé. A felújítási munkálatok i...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-10-30 19:30

Az ötvenezredik ügyfelet köszöntöttük a Tiszakécskei Kormányablakban

kep_3024.jpg Október 27-én szinte napra pontosan két évvel a Kormányablak megnyitását követően a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatalának Kormányablak Osztályán az 50.000. ügyfelet köszönthettük. Az 50.000. ügyfelet Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Szeidl József, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatalának vezetője köszöntötték, egyben megköszönve az ügyfél, és közvetve az állampolgárok kormányablakok...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-07-05 15:34

Kormánymegbízotti elismerések átadása

kep_1973.jpg 2016. évben is sor került a kormánymegbízotti elismerések adományozására azon kormánytisztviselők részére, akik folyamatosan kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkát végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál.  Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője a kormánymegbízotti elismeréseket a közszolgálati tisztviselők napja (július 1.) alkalmából adta át.  A kitüntetések átadására 2016. június 30-án ünnepélyes keretek között került sor. A díjazottak között volt Bódog Sándorné(Kecskeméti Járási Hivatal), Csordá...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-10-30 09:26

Megnyílt a tiszakécskei kormányablak

kep_1501.jpg Tiszakécskén is megnyitotta kapuit a kormányablak annak az átadás sorozat részeként, amelynek eredményéül 10 új kormányablak nyílik a megyénkben. November elejétől így már a megye 14 településén, összesen 15 helyszínen fogja tudni a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal új típusú integrált ügyfélfogadási térben kiszolgálni ügyfeleit.   A kormányablakok egyenlőre a megye legforgalmasabb okmányirodái helyett nyílnak meg, lényegébe kiváltva azokat. Az okmányirodákban intézhető 110 ügykör helyett a kormányablakokban jelenleg 423 típusú ügyben ke...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-21 11:24

Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatással bővült a Webes ügysegéd

kep_1394.png A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala tovább bővítette a Webes Ügysegéd keretrendszerén keresztül, teljes körűen elektronikusan intézhető ügyek körét. Ennek eredményeként, 2015. augusztus 24-én bevezetésre került a Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás.   A Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás használatával az ügyfelek az Ügyfélkapus bejelentkezést követően lekérdezhetik egy vagy több gépjármű műszaki adatait (adatigénylés), valamint kérhetik bizonyos adatok egyezőségének vizsgálatát. A lekérdezés során az adatigény...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-03 10:49

Az egyéni vállalkozók számára megnyílik a teljes körű elektronikus ügyintézés lehetősége

kep_1372.png A KEKKH honlapján 2013. január 1. óta érhető el a Webes Ügysegéd szolgáltatás, amely az Ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező állampolgároknak teljes körű elektronikus ügyintézési lehetőséget biztosít egyes ügytípusok esetén, beleértve az elektronikus fizetést is.   Az EKOP-2.1.15-2012-2013-0001 számú, "Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai infrastruktúrájának kialakítása" elnevezésű projekt keretében a Webes Ügysegéden elérhető szolgáltatások bővítésével az egyéni vállalkozók számára megnyílik a teljes körű elektronikus ...