Tiszakécskei Járási Hivatal

Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-03-17 11:38

FÓRUM A FOGLALKOZTATÁSÉRT 2017

kep_2513.jpg M E G H Í V Ó Fórum a foglalkoztatásért 2017 címmel megrendezésre kerülő rendezvényünkre A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, a Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya tisztelettel meghívja Önt 2017. március 28-án Tiszakécske, Kőrösi út 2. (Polgármesteri Hivatal) helyszínen megrendezésre kerülő GINOP-5.1.1-15-2015-00001 Út a munkaerőpiacra elnevezésű projektjének Munkáltatói Fórumára!   A részletes program a szövegre kattintva érhető el.   Várunk minden kedves érdeklődőt!          ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-03-14 08:48

Változások a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak tekintetében

kep_2490.jpg Az állami rezsicsökkentés folytatásaként - a lakossági konzultáció figyelembevételével – elkészített, a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről szóló 2017. évi II. törvény szerint 2017. március 16-tól 20 hatósági eljárás díja kerül megszüntetésre, amelyből 15 a magánszemélyek, 5 a vállalkozások terheit csökkenti.   A Kormány által kezdeményezett, 2016 nyarán tartott lakossági konzultáció során az állami rezsicsökkentéssel kapcsolatban összesen 142 589 db kérdőív került kitöltésre.   Az állami rezsics...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-02-20 08:21

Támogatott képzések álláskeresők részére

kep_2378.jpg Támogatott képzések álláskeresők részére   A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya tájékoztatja az álláskeresőket, hogy a GINOP 5.1.1/GINOP 5.2.1/TOP 5.1.1 uniós programok keretén belül 2017-ben az alábbi képzéseket tervezi indítani:   Képzés megnevezése Képzés helyszíne Tervezett indítás Építő- és anyagmozgatógép kezelője (Targoncavezető + Emelőgépkezelő (kivéve targonca)) + gépkezelő jogosítvány 3312, 3313 és 3324 gépcsoportra Tiszakécske március ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-02-15 15:00

Határvadász toborzás

kep_2372.jpg MEGHÍVÓ Járásunk Foglalkoztatási Osztályán az Országos Rendőr-Főkapitányság Személyügyi Főigazgatósága    határvadász toborzást tart 2017. március 20.-án (hétfő) 10,00 órai kezdettel   Amennyiben Ön 18-50 év közötti életkorban van, rendelkezik érettségivel és érdeklődik a határvadász/járőrtárs munkakör betöltésének lehetősége iránt,    tisztelettel meghívom a rendezvényre. Helyszín: Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály épülete (munkaügyi kirendeltség)  Cím:6060 Tiszakécske, Béke u. 116.   Kérjük, az önélet...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-02-13 14:52

Vállalkozóvá válást elősegítő pályázati felhívás jelent meg

kep_2364.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal az álláskeresők vállalkozóvá válásának elősegítésére legfeljebb 2.500.000,- Forint összeg erejéig vissza nem térítendő pályázatot hírdetett meg.   A pályázat részleteit az alábbi linkre kattintva érheti el:   http://bacs-kiskun.munka.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=bacs_munkaeropiaci_tamogatasok_vvt_20170209_2   Tiszakécske, 2017. február 13....
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-02-08 15:53

Foglalkoztatási Osztályunkon az alábbi álláslehetőségekről érdeklődhet (2017. 6 hét)

kep_2348.jpg ÉRVÉNYES ÁLLÁSAJÁNLATOK Munkakör Munkavégzés helye Megjegyzés/belépési feltételek       Fürdőfelügyelő (Csúszda mester) Tiszakécske csúszda kezelői szakirányú végzettség Pék, édesiparitermék-gyártó (pék, lángossütő) Tiszakécske pék szakképesítés előfeltétel Úszómester Tiszakécske úszómester végzettség szükséges, precizitás, nagy munkabírás Pincér Tiszakécske pincér vagy vendéglátó eladó végzettség  Futárszolgálati csomagszállító (futár és koordinátor) Tiszakécske érettségi bizonyítvány, ném...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-01-23 11:55

Határvadász toborozás

MEGHÍVÓ Járásunk Foglalkoztatási Osztályán az Országos Rendőr-Főkapitányság Személyügyi Főigazgatósága    határvadász toborzást tart 2017. január 26.-án (csütörtök) 08,00 órai kezdettel   Amennyiben Ön 18-50 év közötti, érettségizett férfi és érdekli a határvadász/járőrtárs munkakör betöltésének lehetősége  – tisztelettel meghívom a rendezvényre. Helyszín: Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály épülete (munkaügyi kirendeltség)  Cím:6060 Tiszakécske, Béke u. 116.   Kérjük, az önéletrajzát hozza magával!            ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-01-06 10:56

Teendők rendkívüli hideg idején

kep_2286.jpg Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétvégén rendkívül hideg idő várható, ami számos veszélyt rejt magában. A balesetek és tűzesetek megelőzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az alábbi megelőző óvintézkedések megtételét javasolja a lakosságnak.   A tüzelő- és fűtő berendezések fokozott használata során is minden esetben be kell tartani a használati szabályokat, valamint csak és kizárólag megfelelő tüzelőanyagot tanácsos használni. A nyílt égésterű tüzelő- és fűtő berendezések használata során m...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-01-06 10:37

Átalakulás a Kormányhivatalnál

kep_2285.jpg 2017. január 1-jével a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kétirányú átalakulást valósított meg, melynek célja az ellátott közfeladatok hatékonyabb ellátásának biztosítása. A közigazgatás korszerűsítése és továbbfejlesztése az egyes kormányok számára állandó feladat. Január 1-jével a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál két körben történt átszervezés.  Az egyik irány az eddigi főosztályi (megyei) szinten gyakorolt hatáskörök nagy számban járási szintre történő átvitele és a megmaradt főosztályok összevonása. Vannak olyan hatáskörök, melyek telje...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2017-01-06 10:33

Január 1-jétől megvalósul a kormányhivataloknál a főosztályokon dolgozók béremelése

kep_2284.jpg A járási hivatalok dolgozói után a megyei szinten dolgozó kormánytisztviselők is állami tisztviselővé válnak.   2016. július 1-jén lépett hatályba az állami tisztviselőkről szóló törvény (Áttv.), melynek eredményeképpen első lépésben a járási hivatalok dolgozóinak jogviszonya alakult át kormánytisztviselőből állami tisztviselővé, ami nekik jelentős béremelést jelentett. Az Áttv. átalakította a járási tisztviselők előmeneteli- és illetményrendszerét, amelynek eredményeként az ellátott feladatokkal és a teljesítménnyel jobban arányban álló, a ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-12-02 14:00

A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről

  A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről Ki sepri a kéményt? A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprő szakemberek végzik. Az újdonság csak az, hogy ahol a megyei jogú városok nem vállalták a feladatot, ott a katasztrófavédelem szervezésében valósul meg a kéményseprés. Mikor jön a kéményseprő? A lakossági sormunka nincs összefüggésben a fűtési időszakkal. A kéményseprők ütemterv alapján érintik az egyes telep...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-11-17 10:32

Foglalkoztatási Osztályunkon az alábbi álláslehetőségekről érdeklődhet (46. hét)

kep_2185.jpg ÉRVÉNYES ÁLLÁSAJÁNLATOK Munkakör Munkavégzés helye Megjegyzés       Szállodai szobaasszony Tiszakécske Precizitás, nagy munkabírás (3 havi munkaidő keret, egyenlőtlen munkaidő beosztás) Intézmény takarító Tiszakécske Perecizitás, nagy munkabírás (3 havi munkaidő keret, egyenlőtlen munkaidő beosztás) Pultos Tiszakécske Vendéglátásban szerzett tapasztalat ( 2 műszak) Pultos Tiszaalpár Szakképzettség szükséges Kőműves Tiszakécske Szakképzettség szükséges Logisztikai adminisztrátor Tiszak...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-11-04 11:42

A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről

kep_2169.jpg   Ki sepri a kéményt?   A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprő szakemberek végzik. Az újdonság csak az, hogy ahol a megyei jogú városok nem vállalták a feladatot, ott a katasztrófavédelem szervezésében valósul meg a kéményseprés. A kéményseprőipari (katasztrófavédelmi) szerv a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK), amely tevékenységét Megyei Kéményseprőipari Ellátási Csop...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-10-17 17:27

Toborzás - Vendéglátó- és szolgáltatóipari munkakörben

kep_2151.jpg A TISZAKÉCSKEI JÁRÁSI HIVATAL FOGLALKOZTATÁSI OSZTÁLYA és a LAKITELEKI NÉPFŐISKOLA   2016. október 25.-én (kedd) 14,00 órai kezdettel TOBORZÁST TART AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSE CÉLJÁBÓL   FELSZOLGÁLÓ/VENDÉGLÁTÓIPARI ELADÓ SZAKÁCS (szakmunkás képesítés vagy többéves gyakorlat) KONYHAI KISEGÍTŐ TAKARÍTÓ ÉLELMEZÉSVEZETŐ   TISZTELETTEL VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐ ÁLLÁSKERESŐKET, MUNKAHELYET VÁLTOZTATNI SZÁNDÉKOZÓ SZEMÉLYEKET!   Háttér információ: A korábban elkezdődött Lakiteleki Népfőiskola bővítése, épülete...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-10-11 15:52

Októberi nyitvatartás a Járási Hivatalban

kep_2142.jpg TÁJÉKOZTATÁS     Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az alábbi napokon megváltozik a Tiszakécskei Járási Hivatal Osztályainak nyitvatartási rendje.     A Kormányablak Osztályon 2016. október 14-én pénteken 8 - 14 óráig, 2016. október 15-én szombaton 8 - 14 óráig várják a tisztelt ügyfeleket a munkatársak.   A Hatósági és Gyámügyi Osztályon, valamint a Foglalkoztatási Osztályon 2016. október 15-én szombaton 8 – 16.30 óráig   várják a tisztelt ügyfeleket a munkatársak.     Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy október 31-...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-09-30 09:48

„INFORMÁCIÓ ÉS LEHETŐSÉG ”

kep_2129.jpg MEGHÍVÓ A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya meghívja Önt 2016. október 10.-én a Tiszakécske, Béke u. 116. sz. alatt  „INFORMÁCIÓ ÉS LEHETŐSÉG ” címmel megrendezésre kerülő   NYÍLT NAPJÁRA!   A rendezvény fő célja: fiatalok számára a pályaválasztási döntéshez hasznos információk átadása, álláskeresők, munkahelyet változtatók számára a foglalkoztatás elősegítését támogató tudnivalók továbbadása.     PROGRAM:       08,00 - 09,00       Pályaválasztási tájékoztató (önismereti, pálya...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-09-28 15:17

Október 1-i és 2-i nyitvatartás

kep_2120.jpg Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az október 2-ai népszavazás miatt megváltozik a megye kormányablakainak, és okmányirodáinak nyitvatartási rendje.   2016. október 1-jén szombaton 8 órától 12 óráig, október 02-án vasárnap 8 órától 18 óráig várják a tisztelt ügyfeleket a munkatársak.   Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy október 01-jén és 02-án az ügyintézés csak az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiállítására, valamint a lakcímigazolvány pótlására korlátozódik.     Megértésüket köszönjük!                 ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-09-06 15:36

Jelenleg érvényes állásajánlatok

kep_2057.jpg ÉRVÉNYES ÁLLÁSAJÁNLATOK Munkakör Munkavégzés helye Megjegyzés       Áruszállító (gépkocsivezető) Tiszakécske B kat. Jogosítvány, 2 műszak Sütemény beszámoló Tiszakécske Állandó éjszakai műszak (19-03) Hegesztő Tiszakécske Szakirányú végzettség (AWI, CO tapasztalat), 3 műszak Lakatos Tiszakécske Szakmunkás biz.,több éves szakmai tap.,tűzvédelmi szakvizsga, műszaki rajz olv.  Hőkezelő Tiszakécske kazánfűtői vizsga, emelőgép-kezelői és targoncavezetői engedély Darukezelő és targoncavezető...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-07-19 15:13

Újabb konzultáció a rezsi- és bürokráciacsökkentésről

kep_2004.jpg A tavalyi évhez hasonlóan a Kormány most is konzultációt indított a lakosság bevonásával az állami rezsicsökkentés és a közigazgatási bürokráciacsökkentés folytatásáról.   A cél továbbra is az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő fizetési kötelezettségek enyhítése, az eljárások egyszerűsítése.   A konzultációs kérdőíveken 2015. évben közel 400 ezer állampolgár tett javaslatot, melynek eredményeképpen több mint 20 hatósági eljárás díja került megszüntetésre, ami 10 milliárd forint megtakarítást jelent 2016. évben az ügyfeleknek. Ezen ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-07-13 13:21

Gyermekvédelmi szakmai nap a Kormányhivatal szervezésében

kep_1990.png „A gyerekekről való gondoskodás mindannyiunk közös feladata, közös kötelezettségünk” – kezdte megnyitóját Kovács Ernő kormánymegbízott a gyermekbántalmazás mielőbbi felismerésével és jelzésének megtételével foglalkozó, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámügyi Osztálya által 2016. július 7-én megrendezett szakmai napon.   Az apropót pedig a közvéleményt mélyen megrázó, a közelmúlt azon tragikus eseményei adták, ahol gyerekek életét követelte a szülői bántalmazás.    A konferencián valamennyi, a gyermekek védelmében és vesz...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-07-06 09:51

Tájékoztatás ügyfélfogadás szüneteléséről

kep_1977.jpg Közlemény ügyfélfogadás szüneteléséről.     Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2016. július 22-én (pénteken) a Tiszakécskei Járási Hivatal Kormányablak Osztályán az informatikai eszközök karbantartása miatt az ügyfélfogadás szünetel.   Megértésüket köszönjük, az esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.     Tiszakécske, 2016. július 7.                                                                                                   Szeidl József                                                               ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-07-05 15:34

Kormánymegbízotti elismerések átadása

kep_1973.jpg 2016. évben is sor került a kormánymegbízotti elismerések adományozására azon kormánytisztviselők részére, akik folyamatosan kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkát végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál.  Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője a kormánymegbízotti elismeréseket a közszolgálati tisztviselők napja (július 1.) alkalmából adta át.  A kitüntetések átadására 2016. június 30-án ünnepélyes keretek között került sor. A díjazottak között volt Bódog Sándorné(Kecskeméti Járási Hivatal), Csordá...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-06-22 10:52

Lakossági tájékoztatás

kep_1958.jpg Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93. §. (2) bekezdése értelmében a Közszolgálati Tisztviselők napja július 1-je, amely   munkaszüneti nap.   Mindezek értelmében 2016. július 1-jén, pénteken a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal valamennyi szervezeti egységénél az ügyintézés szünetel, erre a napra az ügyfelek részére előzetesen ügyintézési időpont sem adható.       Megértésüket köszönjük!                                                                              ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-06-20 09:11

Érvényes állásajánlatok

kep_1949.jpg Érvényes állásajánlatok  Munkakör M.végzés helye Megjegyzés       Pultos Tiszaalpár két műszak, betanított munka Szobaasszony Tiszakécske teljes munkaidős, betanított munka Takarító Tiszakécske precíz munkavégzés, nagy munkabírás, teljes munkaidős Segédmunkás Lakitelek kötött nappali munkavégzés, határozatlan idejű munkaviszony Fűkaszálás, kertészeti segédmunka Tiszakécske nehezebb kerti munkák végzése, B kategóriás jogosítvány előnyt jelent További informác...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-06-17 10:26

Tájékoztató a „Nyári diákmunka” központi munkaerő-piaci program indításáról

kep_1947.jpg A program célja A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésre a 2013-2015-ös években a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka” program tapasztalatait felhasználva a 2016. évben ismételten meghirdetésre kerül a program.   A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegít...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-05-31 11:18

TÁJÉKOZTATÁS TELEFONSZÁM VÁLTOZÁSRÓL

kep_1918.jpg Tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Tiszakécskei Járási Hivatal telefonszámai 2016. május 30-tól megváltoztak.   A hivatal munkatársait a 76/795-574-es központi telefonszámon érhetik el, vagy a http://bkmkh.hu/tiszakecskei_jarasi_hivatal honlapon megtalálhatják az ügyintézők közvetlen telefonszámait.   A hivatal fax száma (76/998-352) és központi e-mail címe (tiszakecske@bacs.gov.hu) továbbra is változatlanok maradtak.   Megértésüket köszönöm!     Szeidl József járási hivatalvezető...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-05-10 13:49

Állásajánlatok

kep_1890.jpg  Foglalkoztatási Osztályunkon az alábbi álláslehetőségek után érdeklődhet:   Érvényes állásajánlatok Munkakör M.végzés helye                         Megjegyzés Műanyagcsomagoló, gépkezelő Lakitelek szakképzetlen, betanított munka Tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr Változó Nemzetközi árufuvarozói, C+E , PÁV I.II.III. GKI jogosítványok szükségesek Kőműves Tiszakécske Szakképesítés szükséges Szerkezet lakatos ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-04-14 08:17

Érvényes állásajánlataink

kep_1835.jpg Érvényes állásajánlatok  Munkakör M.végzés helye Megjegyzés       Eladó Tiszakécske Strandcikkek árusítása, ruházati vagy vegyesbolti eladói végzettség szükséges  Gépész Lakitelek Szakképesítés nem szükséges (Önéletrajz) Gépkezelő Tiszakécske Gépkezelő jártasság, trapézlemez gyártás és raktározási munkák  Konyhai kisegítő Tiszakécske Betanított munka/nem igényel szakképesítést  Kőműves Tiszakécske Szakképesítés szükséges Kőműves Lakitelek Szakképesítés szükséges Műanyagcso...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-31 08:36

MEGHÍVÓ MUNKÁLTATÓI FÓRUMRA

kep_1799.png MEGHÍVÓ Európai munkáltató napok keretében megrendezésre kerülő Munkáltatói fórumra A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya szeretettel meghívja Önt a 2016. április 05-én a Tiszakécskei Járási Hivatal tárgyalótermében (Tiszakécske, Szent I. tér 1.) megrendezésre kerülő GINOP-5.1.1-15/2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű projektjének Munkáltatói Fórumára!   PROGRAM:  08:30 - 09:00     Regisztráció                       09:00 - 09:05     Köszöntő                           Sze...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-31 08:26

Érvényes állásajánlatok

kep_1798.jpg Foglalkoztatási Osztályunkon az alábbi álláslehetőségek után érdeklődhet:   Érvényes állásajánlatok Munkakör Munkáltató M.végzés helye FEOR Megjegyzés Épület-szerkezet lakatos Párhuzam-Bau Kft Változó 732107 szakképzett munkavállaló jelentkezését várja a foglalkoztató Kőműves Párhuzam-Bau Kft Változó 751100 szakképzett munkavállaló jelentkezését várja a foglalkoztató Sütemény beszámoló Fejedelmi Pékség...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-23 12:44

Lakossági tájékoztató a magyarországi tanyák villamos energiával történő ellátását megalapozó felméréssel kapcsolatban

kep_1786.jpg A tanya a magyar vidéknek több évszázadra visszanyúló, jelentős gazdasági, települési és társadalomtörténeti múlttal rendelkező eleme, mely különösen az Alföldön ma is nagyszámú lakónépességnek nyújt otthont.   A Magyar Országgyűlés 49/2009 (V. 27.) számú határozata alapján a tanya olyan örökség, valamint nemzeti érték, melynek fennmaradása és fejlesztése nemzeti érdek. A tanyai élet a természeti-táji adottságokhoz alkalmazkodó hagyományos létformát, gazdálkodási tevékenységet jelent, valamint egyedi kultúrát is közvetít. A Magyar Kormány a B...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-17 17:15

Megkezdődött a megyei tanyák villamos energiával történő ellátását megalapozó felmérés

kep_1766.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal május 01. napjáig lefolytatja a megyei tanyák villamos energiával történő ellátását megalapozó felmérését.   A Kormány a B/38. számú, a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) OGY határozatban foglaltak 2011. és 2012. évi végrehajtásáról szóló jelentésben kiemelt célkitűzésként szerepel, hogy az összes magyarországi tanya 2020. évig villamos energiával történő ellátása megvalósuljon.   A Kormányhivatal munkatársai április végéig felkeresik a megyében található össz...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-08 09:01

Aktuális állásajánlatok

kep_1746.jpg É r v é n y e s  á l l á s a j á n l a t o k  Munkakör Munkáltató M.végzés helye FEOR Megjegyzés Ügyintézői aszisztens Normtech Kft Tiszakécske 364100 Német vagy angol nyelvtudás előnyt jelent Kőműves Nagy Ambrus Változó 751100 szakképzett munkavállaló jelentkezését várja a foglalkoztató Épület-szerkezet lakatos Párhuzam-Bau Kft Változó 732107 szakképzett munkavállaló jelentkezését várja a foglalkoztató Kőműves Párhuzam-Bau Kft Változó 751100 szakképzett munk...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-02 11:09

Március 8-án szünetel az ügyfélfogadás a Foglalkoztatási Osztályon

kep_1722.jpg Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2016. március 08. (kedd) napján, az ügyfélfogadás szünetel a Foglalkoztatási Osztályon (6060 Tiszakécske, Béke u. 116.), elektromos hálózatfejlesztési munkálatok miatt.   Megértésüket köszönjük!   Szeidl József járási hivatalvezető...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-02 11:02

Tájékoztatás március 5-i ügyfélfogadásról

kep_1721.jpg Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2016. március 5-én (szombaton), a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatalának osztályain (Kormányablak Osztály, Hatósági és Gyámügyi Osztály, Foglalkoztatási Osztály) 8-12 óra között lesz ügyfélfogadás, 12.00-16.30 óra között telefon érhetők el munkatársaink. 2016. március 14-én (hétfő) nem lesz ügyfélfogadás.                                                                                                                                Szeidl József                 ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-03-01 14:21

Folytatódnak a „Földet gazdáknak!” program árverései Bács-Kiskun megyében

kep_1717.jpg A „Földet gazdáknak!” program 2016. évben eddig meghirdetett földárveréseit kettő részre lehet bontani. Egyrészt az előző földárveréskor eredménytelen árverésekre, ezeknek az újbóli kiírására 2016. március 2-8 között kerül sor, az új földrészletek árverései pedig 2016. március 16-30 között zajlanak le a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Halasi út 34. számú épületében.   Március 2-8 között 1795 ha kerül árverésre 2,4 milliárd Ft-os kikiáltási áron. Március 16-30 között 1803 ha került meghirdetésre 2,2 milliárd Ft-os kikiáltási áron...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-02-24 11:39

Aktuális állásajánlatok a Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán

kep_1706.jpg Érvényes állásajánlatok  Munkakör Munkáltató M.végzés helye FEOR Megjegyzés Ügyintézői aszisztens Normtech Kft Tiszakécske 364100 Német vagy angol nyelvtudás előnyt jelent Kőműves Nagy Ambrus Változó 751100 szakképzett munkavállaló jelentkezését várja a foglalkoztató Épület-szerkezet lakatos Párhuzam-Bau Kft Változó 732107 szakképzett munkavállaló jelentkezését várja a foglalkoztató ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-02-11 14:09

Foglalkoztatási Osztályunk aktuális állásajánlatai

kep_1680.jpg Érvényes állásajánlatok Munkakör Munkáltató M.végzés helye FEOR Megjegyzés Pultos Fricska Istvánné     Tiszaalpár     513300     szakképzett és gyakorlattal rendelkező munkavállalók jelentkezését várja a munkáltató     Személyi asszisztens Normtch Kft     Tiszakécske     364100     német vagy angol nyelvtudás előnyt jelent     Épület-szerkezet lakatos Párhuzam Bau Kft     Változó     ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-02-03 10:35

Folytatódnak a földárverések

kep_1664.jpg Az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítésének folytatására két körben, 2016. március 1. napja és 2016. március 31. napja közötti időszakban kerül sor a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Halasi út 34. számú épületében.     Az árverezések első körére 2016. március 01. napjától 2016. március 15. napjáig kerül sor. Ebben a körben azon földek érékesítése zajlik le, melyek az eddigi árveréseken nem keltek el. A második kör 2016. március 15. napjával kezdődik és 2016. március 31. napjával fejeződik be. Ebben az i...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-01-26 08:04

Foglalkoztatási Osztályunk aktuális állásajánlatai

kep_1642.jpg Érvényes állásajánlatok Munkakör Munkáltató M.végzés helye FEOR Megjegyzés Mezőgazdasági és ipari gép karbantartó Tempel Kft Tiszakécske 733300 szakképzett és gyakorlattal rendelkező munkavállalók jelentkezését várja a munkáltató Kőműves Nagy Ambrus Változó 751100 szakképzett munkavállaló jelentkezését várja a foglalkoztató Épület-szerkezet lakatos Párhuzam Bau Kft Változó 732107 szakképzett munkavállaló jelentkezését v...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-01-25 11:40

Tájékoztató a „Nők 40+” központi munkaerő-piaci program indításáról

kep_1641.jpg A program célja A program célja az álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem rendelkező nők foglalkoztatásának elősegítése, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó jogosultsági idő megszerzése.   A program célcsoportja A program célcsoportjába azok a legalább 1 hónapja nyilvántartott álláskereső nők tartoznak, akik: 60. életévüket betöltötték, ők jogosultsági idejükre való tekintet nélkül beléphetnek a programba. az 55. életévüket betöltött nők esetében a legalább...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-01-25 11:29

Közfoglalkoztatásból a versenyszférába

kep_1640.jpg Tisztelt Ügyfeleink!   Az alábbi linkre kattintva bővebb tájékoztatót olvashatnak a "Közfoglalkoztatásból a versenyszférába" segítő központi munkaerő-piaci program keretében nyújtott elhelyezkedési juttatás igényléséről.   Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2016-01-06 18:06

Januártól új típusú személyazonosító igazolványt igényelhetünk

kep_1623.jpg 2016. január 1-jével megjelent az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolvány, amelyet az elektronikus személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is használhatunk, továbbá a TAJ-kártya és adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. Az új személyazonosító igazolványba épített magas biztonságú tároló elemnek (chipnek) köszönhetően 2016-tól egy biztonságosabb és korszerűbb okmánnyal intézhetjük ügyeinket. Az okmányról bővebb információt az alábbi linken olvashat: http://www.kekkh.gov.hu/Eszemelyi/...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-12-30 14:01

Egyszerűsödnek a közigazgatásban intézhető ügyek

kep_1609.jpg 2016. január 1-jén lép hatályba az a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosító csomag, amely eredményeképpen egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási rendszer alakul ki. Ezzel egyidejűleg több hatósági eljárás díja csökken, egyes eljárások ingyenessé válnak.     Az elfogadott törvénycsomag több törvényt is módosít, a gyakorlati tapasztalatok alapján egyszerűsítve a közigazgatási ügyeket. A közigazgatási bürokráciacsökkentés jegyében felülvizsgálatra kerültek az általános eljárási szabályok, amely minden köziga...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-12-22 13:04

60 nap áll az elővásárlási jogosultak rendelkezésére

kep_1600.jpg Az arra jogosultak, a földárverés nyerteseivel kötött adás-vételi szerződések kifüggesztésének ideje alatt élhetnek elővásárlási jogukkal.   A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által 2015. november 23. és 2015. december 14. között végrehajtott „földet a gazdáknak” program keretében, az állami földek árverése során az árverés nyerteseivel az NFA - a 262/2010. (XI.17.) Kormány rendelet által meghatározottan – az árverést követően 8 napon belül adás-vételi szerződést köt. Ezen szerződések a mező és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. év...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-12-16 08:00

Befejeződtek az árverések

kep_1591.jpg 2015. december 14. napjával sikeresen lezárult az idei évre az állami földek gazdáknak történő értékesítése Bács-Kiskun megyében.     November 23. napjától december 14. napjáig volt lehetőségük a helyben lakó földműveseknek a maximum 300 hektár mértékű állami tulajdonú földterületek egy részének megvásárlására. Az árverési eljárások a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett kerültek lebonyolításra. Összesen 579 árverés volt meghirdetve, ez megközelítőleg 8 408 hektár termőterületet jelentett, ebből ténylegesen 567 árverés történt meg ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-12-10 07:34

Tájékoztatás az ünnepi nyitvatartásról

kep_1572.jpg Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatala valamennyi szervezeti egysége 2015. december 12-én (szombaton) a csütörtöki nyitva tartás alapján, azaz az alábbiak szerint fogadja ügyfeleit:     Kormányablak Osztály 7-17 óráig, Foglalkoztatási Osztály 8-15 óráig, Hatósági és Gyámügyi Osztály 13-16 óráig.   2015. december 24-én és 25-én, valamint január 1-én nincs ügyfélfogadás.  A Kormányablakban december 31-én (csütörtök) 7-12 óráig lesz ügyfélfogadás. Megértésüket k...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-12-10 07:27

Új intézhető ügykörök a Kormányablakokban

kep_1571.jpg   2015. december 9. napjától, újabb 86 ügykörrel bővül a Kormányablakokban intézhető ügyek száma, ekkortól tehát 509 ügy intézhető el, illetve kezdeményezhető az integrált ügyfélszolgálatoknál.     A Magyar Közlöny 181. számában (2015. november 24.) megjelent jogszabály értelmében, 2015. december 9.-től, a jelenleg 423 helyett, 509 ügy intézhető, illetve kezdeményezhető a kormányablakokban.   Továbbításra 33 új ügykör, míg tájékoztatás céljából 53 új ügykör kerül be, a kormányablakokban intézhető tevékenységkörbe.      (Bács-Kiskun Me...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-11-25 11:50

Megváltoztak a Családi Csődvédelmi Szolgálat elérhetőségei

kep_1546.jpg 2015. november 25. napjától a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának keretein belül működő Családi Csődvédelmi Szolgálat új helyen, Kecskemét, Kőhíd utca 8. szám alatt várja kedves ügyfeleit. Személyes ügyintésére ügyfélfogadási időn belül, előzetes időpont egyeztetés után van lehetőség. Az ügyfélfogadás rendjében nem történt változás. A családi csődvédelemről és a szolgálat működéséről részletes információk a www.csodvedelem.gov.hu honlapon érhetőek el.     A Szolgálat elérhetőségei: Cím...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-11-24 09:21

Megkezdődtek Bács-Kiskun megyében az első földárverések

kep_1526.jpg 2015. november 23. napján elindult az első állami tulajdonú termőföldek gazdáknak történő árverezése.   November 23. napjától december 14. napjáig van lehetőségük a helyben lakó földműveseknek a maximum 300 hektár mértékű állami tulajdonú földterületek egy részének megvásárlása.   A gazdák megelégedésére már le is zajlott az első földek árverése a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Halasi út 34., valamint Halasi út 36. számú épületeiben.     Az árverési eljárások a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett kerülnek lebonyolításr...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-10-30 09:26

Megnyílt a tiszakécskei kormányablak

kep_1501.jpg Tiszakécskén is megnyitotta kapuit a kormányablak annak az átadás sorozat részeként, amelynek eredményéül 10 új kormányablak nyílik a megyénkben. November elejétől így már a megye 14 településén, összesen 15 helyszínen fogja tudni a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal új típusú integrált ügyfélfogadási térben kiszolgálni ügyfeleit.   A kormányablakok egyenlőre a megye legforgalmasabb okmányirodái helyett nyílnak meg, lényegébe kiváltva azokat. Az okmányirodákban intézhető 110 ügykör helyett a kormányablakokban jelenleg 423 típusú ügyben ke...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-10-27 11:20

Tájékoztatás a "Földet a gazdáknak!" Programról

kep_1491.jpg Tájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a „Földet a gazdáknak!” Program keretében Bács- Kiskun megyében is megkezdődik a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, 3 hektár feletti kijelölt földterületek értékesítése. Az árverésekre 2015. november 23. és december 10. között kerül sor a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal 6000 Kecskemét, Halasi út 34. és 6000 Kecskemét, Halasi út 36. szám alatti épületeiben.   Az árverések regisztrációja a fenti napokon 8.00 órakor, illetve 13.00 órakor kezdődik az árverési hi...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-10-27 11:13

Tájékoztatás Kormányablak nyitvatartásáról

kep_1490.jpg Tisztelt Ügyfeleink!   Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Okmányirodában 2015. október 29-én csütörtökön technikai okok miatt, 10.00 órától nem lesz ügyfélfogadás.   Megértésüket köszönjük!     Október 30-tól a Kormányablak (Okmányiroda) ügyfélfogadása az alábbiak szerint változik: Hétfő: 8.00-18.00 Kedd: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-12.00 Csütörtök: 7.00-17.00 Péntek: 8.00-12.00                                                                                         Szeidl József                                                    ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-10-14 16:13

Minden készen áll az állami földek gazdáknak történő árverezéséhez

kep_1468.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal felkészült a „Földet a gazdáknak!” című projekt keretében megvalósuló állami tulajdonú termőföldek magántulajdonba adásának Bács-Kiskun megyei levezénylésére- mondta Kovács Ernő kormánymegbízott az október 14-én megtartott sajtótájékoztatón. A kormánymegbízott ismertette az árverezések menetét, részletszabályait valamint a garanciális biztosítékokat is. A kormány döntése alapján várhatóan 2015. november végétől a helyben lakó földművesek számára lehetővé válik a 300 hektár mértékű földszerzési maximum alka...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-10-14 11:04

Szünetel az ügyfélfogadás a Foglalkoztatási Osztályon november 5-én

kep_1465.jpg Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán   2015. november 05-én (csütörtök)   SZÜNETEL az ügyfélfogadás.       Megértésüket előre is köszönjük!   Szeidl József járási hivatalvezető...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-10-05 15:46

Pályázati felhívás Területi Közigazgatási Ösztöndíjra

kep_1440.jpg A Miniszterelnökség a Területi Közigazgatási Ösztöndíjról és egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 377/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 3. § a) pontja alapján pályázatot hirdet a 2015. évi Területi Közigazgatási Ösztöndíjra a területi közigazgatási életpálya iránt elhivatott, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok részére. A program keretében a felvételt nyert ösztöndíjasok szakmai gyakorlatának időtartama tizenkét hónap, melyet Magyarországon a fővárosi vagy egy megyei kormányhivatalnál töltenek. A program...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-25 09:38

Tájékoztató ebzárlat és legeltetési tilalom elrendeléséről

kep_1409.jpg Tájékoztatjuk Tisztel Ügyfeleinket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Élelmiszerlánc- biztonsági és Állategészségügyi Osztálya tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rókák 2015. évi őszi, veszettség elleni, országos orális immunizálási kampányára Kecskemét Járás és Tiszakécske Járás közigazgatási területén 2015. október 3. napjától számított 21 napig   ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el.   Az ebzárlat részletes szabályai a következők: Az ebzárlat tartama alatt tartási he...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-24 12:43

Megyénkben október végére kiépül a kormányablak hálózat

kep_1404.jpg Izsákon kezdődött meg a tegnapi napon az az átadás sorozat, amelynek eredményéül 10 új kormányablak nyílik a megyénkben. Október végétől így már a megye 14 településén, összesen 15 helyszínen fogja tudni a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal új típusú integrált ügyfélfogadási térben kiszolgálni ügyfeleit. A kormányablakok egyenlőre a megye legforgalmasabb okmányirodái helyett nyílnak meg, lényegébe kiváltva azokat. Az okmányirodákban intézhető 110 ügykör helyett a kormányablakokban jelenleg 423 típusú ügyben kezdeményezhetnek az ügyfelek eljá...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-21 11:24

Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatással bővült a Webes ügysegéd

kep_1394.png A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala tovább bővítette a Webes Ügysegéd keretrendszerén keresztül, teljes körűen elektronikusan intézhető ügyek körét. Ennek eredményeként, 2015. augusztus 24-én bevezetésre került a Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás.   A Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás használatával az ügyfelek az Ügyfélkapus bejelentkezést követően lekérdezhetik egy vagy több gépjármű műszaki adatait (adatigénylés), valamint kérhetik bizonyos adatok egyezőségének vizsgálatát. A lekérdezés során az adatigény...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-16 10:12

Október 1-én és 2-án zárva tart az Okmányirodai Osztály

kep_1391.jpg Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. október 1-én csütörtökön és október 2-án pénteken a Tiszakécskei Járási Hivatal Okmányirodai Osztályán a Kormányablakba történő költözés miatt az ügyintézés szünetel.   Október 2-án (péntek) csupán az elkészült okmányok átvételére lesz lehetőség! Halaszthatatlan okmányirodai ügyekben - a költözés ideje alatt - a legközelebbi Kormányablakban (Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) van lehetőség ügyintézésre. Október 5-től (hétfő) már új helyszínen, a Kormányablakban (Tiszakécske, Szent Imr...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-03 10:49

Az egyéni vállalkozók számára megnyílik a teljes körű elektronikus ügyintézés lehetősége

kep_1372.png A KEKKH honlapján 2013. január 1. óta érhető el a Webes Ügysegéd szolgáltatás, amely az Ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező állampolgároknak teljes körű elektronikus ügyintézési lehetőséget biztosít egyes ügytípusok esetén, beleértve az elektronikus fizetést is.   Az EKOP-2.1.15-2012-2013-0001 számú, "Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai infrastruktúrájának kialakítása" elnevezésű projekt keretében a Webes Ügysegéden elérhető szolgáltatások bővítésével az egyéni vállalkozók számára megnyílik a teljes körű elektronikus ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-09-02 14:29

Bács- Kiskun megyében is megkezdte munkáját a Családi Csődvédelmi Szolgálat

kep_1366.jpg 2015. szeptember 01. napjával a 2015. évi CV. tv. alapján a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának keretein belül megkezdte működését a Családi Csődvédelmi Szolgálat. A családi csődvédelemről és a szolgálat működéséről részletes információk a www.csodvedelem.gov.hu honlapon érhetőek el. A Szolgálat elérhetőségei: Cím:                6000 Kecskemét, Bajcsy Zsilinszky krt. 2. E-mail:            bacs@igazsagugy.gov.hu Telefon:          70/684-6496   Ügyfélfogadás ideje: Hétfő:             de. 9-12 Sz...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-08-18 14:24

Augusztus 27-én zárva tart az Okmányirodai Osztály

kep_1347.jpg Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. augusztus 27-én csütörtökön a Tiszakécskei Járási Hivatal Okmányirodai Osztályán a számítógépek karbantartása miatt az ügyintézés szünetel.   Ezen a napon az elkészült okmányok átvételére sincsen lehetőség!   Megértésüket és türelmüket köszönjük!    Szeidl József                                                                             hivatalvezető...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-08-18 08:44

Visszaköltözik a Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya

kep_1346.jpg Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. szeptember 15-én (kedd) Foglalkoztatási Osztályunkon az ügyfélfogadás SZÜNETEL az Osztály visszaköltöztetése miatt.   2015. szeptember 16. napjától a korábbi helyen - Tiszakécske, Béke u. 116. sz. - folytatódik az ügyfélfogadás.   Megértésüket előre is köszönjük!   Szeidl József járási hivatalvezető...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-08-11 09:56

KÖLTÖZIK A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG

kep_1343.jpg Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya a jelenlegi 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. szám alatti ingatlanból átköltözik a 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A alatti épületbe.   A Fogyasztóvédelmi Osztály telefonos elérhetősége 2015. augusztus. 5-ik napjától a 76/795-710 számra változik.   A Fogyasztóvédelmi Osztály elektronikus levelezési címe változatlanul fogyved_daf_kecskemet@nfh.hu.   A Hatósági Tanácsadó Iroda és Rezs...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-08-11 09:27

Összehangoltan épül a kerítés Bács- Kiskun megyében

kep_1342.jpg Kovács Ernő megyei kormánymegbízott, mint a megyei védelmi bizottság elnöke rendkívüli ülést hívott össze a csütörtöki napon Kelebiára, ahol az ideiglenes biztonsági határzár építésével érintett települések és szervezetek vezetői társaságában egyeztetés folyt a migráció aktuális helyzetéről, illetve a kerítés építésével kapcsolatosan elvégzendő feladatokról.   Huszár János vezérőrnagytól a jelenlévők megtudhatták, hogy a határzár nyomvonala a megye teljes területén kijelölésre került. Az előkészítési és építési munkálatok már párhuzamosan hal...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-07-24 10:17

MEGHOSSZABBÍOTT HŐSÉGRIASZTÁS! (ISMÉT)

kep_1300.jpg Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve a korábban kiadott és érvényben lévő 3. fokú hőségriasztást 2015. július 26-án 24.00 óráig meghosszabbítja.   A hőségriasztás meghosszabbítását a tartósan igen magas hőmérséklettel együtt járó, megnövekedett egészségi kockázatok teszik indokolttá.     Az alábbiakban Kormányhivatalunk Népegészségügyi Főosztályának...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-07-21 08:34

MEGHOSSZABBÍOTT HŐSÉGRIASZTÁS!

kep_1291.jpg Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve a korábban kiadott 3. fokú hőségriasztást 2015. július 24-én 24.00 óráig meghosszabbítja. A hőségriasztás meghosszabbítását a tartósan igen magas hőmérséklettel együtt járó, megnövekedett egészségi kockázatok teszik indokolttá.     Az alábbiakban Kormányhivatalunk Népegészségügyi Főosztályának fontosabb ajánlásait...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-07-17 10:38

HŐSÉGRIASZTÁS!

kep_1284.jpg Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ – összes tényező számbavétele alapján készített – szakmai ajánlásait figyelembe véve az ország egész területére vonatkozóan 2015. július 17-én 00.00 órától 2015. július 20-án 16.00 óráig 3. fokú hőségriasztást adott ki.     Az alábbiakban Kormányhivatalunk Népegészségügyi Főosztályának fontosabb ajánlásait ismerhetik meg a hőség elleni védekezés célj...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-07-17 10:37

Kibővült a hadigondozotti ellátásra jogosultak köre

kep_1283.jpg Az Országgyűlés elfogadta a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/4972. számú törvényjavaslatot.   A törvénymódosítás - kibővítve az eddigi jogosultak körét - támogatást kíván nyújtani a második világháborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyeinek és árváinak, illetve mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-07-08 13:43

TÁJÉKOZTATÁS A CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNYRÓL

kep_1261.jpg A családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK), mint vissza nem térítendő állami támogatás 2015. július 1-jét követően igényelhető.   A családok otthonteremtési kedvezménye „C” (követelménynek megfelelő) energetikai minősítési osztálynál kedvezőtlenebb energetikai minősítési osztályú egylakásos lakóépület vásárlása illetve bővítése esetén az igénylőnek csatolni kell a lakóépület fekvése szerinti építésfelügyeleti hatóság által kiállított, 30 napnál nem régebbi hatósági bizonyítványt arról, hogy 2013. január 1-jét követően a lakóépület életvesz...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-07-07 11:28

Tűzgyújtási tilalom elrendelésére került sor Bács-Kiskun megye területén

kep_1252.jpg Tilos tüzet gyújtani 2015. július 4-től a Bács-Kiskun megye területén fekvő erdőkben és fásításokon, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is!   A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt a megye erdőterületein és annak környezetében – különösen a parlag- és legelő területekkel határos erdőkben, valamint a fenyvesekben - fokozott tűzveszély al...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-06-24 16:25

Felhívás parlagfű elleni védekezésre

kep_1231.jpg Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös cél, hogy a parlagfű elszaporodását és terjedését allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk. A parlagfű Magyarországon, a legnagyobb területen előforduló és legelterjedtebb gyomnövény, melynek egészségügyi és gazdasági károsító hatása rendkívül jelentős.  Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése értelmében:   „A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbó...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-06-11 15:01

Mit tegyünk a hőhullámok kedvezőtlen hatásai ellen?

kep_1203.jpg   Klímaváltozás – különös tekintettel a hőhullámokra – okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségei A ’90-es évek elején még kevéssé volt a figyelem előterében a klímaváltozás egészségkárosító hatása, azonban az 1990-es éves vége felé ez a trend megváltozott. ·  A globális klímaváltozás a XXI. Század egyik legfontosabb környezeti problémája. ·  A föld felszínének átlaghőmérséklete az utóbbi 25 évben 0.4 ºC-kal emelkedett ·  A klímaváltozás több oldalról veszélyezteti az emberi egészséget: károsítja a környezetet, az ecos...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-06-09 13:55

Állami rezsicsökkentéssel kapcsolatos felmérés

kep_1198.jpg A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. A tízmilliárd forint összegű állami rezsicsökkentést az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kívánja megvalósítani.   Ennek érdekében a Kormány az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményez. A konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben kifejthetik vé...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-06-09 13:02

Változik az ügyfélfogadás időpontja a Foglalkoztatási Osztályon

kep_1197.png A Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának (6060 Tiszakécske, Béke utca 135.) ügyfélfogadási rendje 2015. június 15. napjától megváltozik.   A korábbi szerdai meghosszabbított ügyfélfogadás ezentúl hétfői napokon történik, a járási hivatal többi osztályának ügyfélfogadási időpontjával egységesen.   Foglalkoztatási Osztály ügyfélfogadási rendje 2015. június 15-től:   Hétfő: 08.00 – 18.00 Kedd: 08.00 – 12.00 Szerda: 08.00 – 15.00 Csütörtök: 08.00 – 15.00 Péntek: nincs ügyfélfogadás   Megértésüket köszönöm! Szei...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-04-23 11:02

Fejlesztés miatt ügyfélfogadási szünet lesz a földhivataloknál - Kivétel a Kecskeméti és a Tiszakécskei Járási Hivatal illetékességi területe

kep_1130.png   A földhivatalok ingatlan-nyilvántartási és térképi adatbázisának fejlesztése miatt 2015. április 29. és 2015. május 04. napja között a Kecskeméti és Tiszakécskei Járási Hivatalok illetékességi területét kivéve a megyénkben nem lesz elérhető a nyilvántartási rendszer.   A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal illetékességi területéhez tartozó ingatlanok tulajdoni lapjaival kapcsolatos lekérdezések a technikai szünet idején országos szinten nem lehetségesek, ezért – a Kecskeméti Járási Hivatal kivételével - a megye járási hivatalainak földhivat...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-04-01 13:08

Az eddiginél is egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés a kormányhivataloknál és a járási hivataloknál

kep_1097.jpg A 2011. január 1-jével létrejött fővárosi és megyei kormányhivatalok jelentősen csökkentették a korábbi időszakra jellemző területi széttagoltságot, ezzel gyorsabbá, rugalmasabbá és költséghatékonyabbá téve a közigazgatást. Ezen fejlesztések folytatódnak most, aminek eredményéül a kormányhivatalokhoz további feladatok kerülnek, valamint a kormányhivatalokban és a hozzájuk tartozó járási hivatalokban megszűnik a szakigazgatási szervre és törzshivatalra való felosztás és csökken a vezetői szintek száma. Mindez többek között egységes feladatellátá...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-03-19 15:21

Ifjúsági és munkáltatói fórum lesz Lakiteleken

kep_1074.png  M E G H Í V Ó       A Járási Munkaügyi Kirendeltség valamint a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány mint Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér közös szervezésében megrendezésre kerülő       IFJÚSÁGI ÉS MUNKÁLTATÓI FÓRUMRA   Rendezvény helye:   Művelődési Ház   Lakitelek, Széchenyi krt. 48/a.  6065 Ideje:   2015. március 31. (kedd) 10,00 óra   Program:  Köszöntő, a rendezvény megnyitása A fiatalok és munkáltatók tájékoztatása az Ifjúsági Garancia Rendszerről és a keretében megva...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-03-19 13:53

Ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése 2015.03.28-tól

kep_1072.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Kecskeméti Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala 2015. március 28-tól számított 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el.   A részletes tájékoztató ide kattintva olvasható.   Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatala...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-02-27 11:38

Elkezdődött a szociális rendszer megújítása – A szociális támogatások egy része új helyen igényelhető

kep_1041.jpg A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentős mértékben átalakul. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerülnek. Az aktív korúak ellátására vonatkozó támogatások, vagyis a rendszeres szociális segély helyébe lépő egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, valamint a foglalkozást helyettesítő támogatás a jövőben a járásoknál intézhető.   Az állam által kötelezően nyújtandó szociális ellátásokat 2015. március 1-től a járási hivatalok állapítják meg...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-02-25 15:52

Tájékoztató honlapot indított a nemzeti agrárgazdasági kamara az EKÁER-ről

kep_1033.jpg Sajtóközlemény Budapest, 2015. február 19.   A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján (www.nak.hu), illetve közvetlenül az ekaer.nak.hu címen már elérhető a Kamarának az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) kapcsolatos internetes oldala.   A honlapon található tudásbázis közérthetően ismerteti a rendszer jogszabályi hátterét, és gyakorlati példákon keresztül ad válaszokat a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő speciális kérdésekre. A rendszer használatának megértését segítik a honlapon megtekinthető t...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2015-01-20 16:40

IDEIGLENESEN KÖLTÖZIK A JÁRÁSI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉG!

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2015. január 22-én (csütörtökön) a Tiszakécskei Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségén 12,00 óráig tart az ügyfélfogadás költöztetés miatt.   A Munkaügyi Kirendeltség jelenlegi épületének (Béke u. 116.) teljes körű felújítására kerül sor, amelynek időtartamáig az ügyfélfogadás a BÉKE U. 135. SZÁM ALATTI (volt nyomtatványbolt) épületben kerül megtartásra - ami a korábbi épülettel átellenben helyezkedik el.   Az áthelyezett ügyfélfogadás 2015. január 26-tól fogadja az ügyfeleket a megszokott ügyfélfo...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-11-18 14:33

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai

kep_887.jpg A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya fontos és hasznosítható megelőzési tanácsokat oszt meg Önökkel az alábbi témákban: A szülők és a családok a Rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében Felkészülés az őszi-téli közlekedésre Kihűlés veszély! Veszélyben a hajléktalanok, az egyedül élő idősek Látni és látszani A tájékoztatók letöltéséhez és megtekintéséhez, kérem kattintson a hírlevél címére. Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnm...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-10-17 10:33

Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség

kep_838.jpg A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) állategészségügyi nemzeti referencia laboratóriuma kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegség előfordulását Csongrád megye déli részén. Mint ismert, szeptember végén a hatóság szigorított állategészségügyi intézkedéseket rendelt el, Csongrád és Békés megye egyes járásaiban megfigyelési zónát állított fel a Dél-Európából terjedő betegség felderítésére. A kéknyelv betegséget okozó vírus kizárólag a kérődző állatokat betegíti meg, más állatfajokra és az emberekre veszélytelen. ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-10-13 09:40

Épül a tiszakécskei Kormányablak épülete

kep_826.jpg 2014. augusztus 25-én aláírásra került a vállalkozói szerződés azzal a kivitelezővel, amely a Tiszakécskei Járási Hivatal épülete mellett üresen álló telken megkezdte a tiszakécskei Kormányablaknak helyt adó épület építési munkálatait. Tiszakécske Város Önkormányzata által épített épület földszintjén a Kormányablak mellett 2 üzlethelyiség, az épület emeletein pedig 14 bérlakás épül. Az építési munkák megkezdődtek, így hamarosan ebben a térségben is új környezetben, szakképzett ügyintézőknél, ügyfélbarát nyitvatartással Kormányablakokban intézhe...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-10-06 14:59

Ebzárlat és legeltetési tilalom 2014. október 4-től számított 14 napig

kep_814.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Kecskeméti Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala Kecskemét Járás közigazgatási területén, valamint Tiszakécske Járás közigazgatási területén 2014. október 04. napjától számított 14 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el.   Az ebzárlatot indokolja, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a rókák 2014. évi őszi, veszettség elleni, országos orális immunizálási kampányát rendelte el. Az oltás első napja 2014. október 04. befejezésének határidej...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-10-06 14:43

Szünetel a földhivatali ügyfélfogadás Járási Hivatalunkban

kep_813.png Tisztelt Ügyfelünk!   Tájékoztatjuk, hogy 2014. október 1. és 2014. december 31. között a Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatalának ügyfélfogadása Hivatalunkban szünetel.    Megértésüket ezúton is köszönjük!...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-07-28 11:09

Mit tegyünk, ha külföldön elvész, vagy eltulajdonítják útlevelünket, személyazonosító igazolványunkat, vezetői engedélyünket?

kep_724.jpg  Bejelentés   Ha az útlevelünket, személyazonosító igazolványukat, vagy vezetői engedélyüket elveszítjük, vagy eltulajdonítják, haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásukra jutástól számított 3 munkanapon belül be kell jelenteni. Külföldön a konzuli tisztviselőnél.   Ez azért nagyon fontos, hogy megakadályozzuk, hogy iratainkkal visszaélhessenek. A bejelentés eredményeképpen ugyanis az elvesztés, eltulajdonítás ténye rögzítésre kerül az okmánynyilvántartásban, és a Schengeni Információs Rendszerben is. Az eltulajdonítás tényét célszerű a ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-06-25 09:58

A kihelyezett földhivatali ügyfélfogadás nyáron szünetel

kep_688.png Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2014. július 1-től 2014. szeptember 1-ig a Kecskeméti Járási Földhivatal kihelyezett ügyfélfogadása a Tiszakécskei Járási Hivatalban szünetel.   Megértésüket köszönjük.   Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Járási Földhivatal...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-06-25 09:41

Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain

kep_687.jpg Július 1-je 2001-től a köztisztviselők, 2011-től  már a kormánytisztviselők napja is, amely munkaszüneti nap, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai  2014. július 1-jén (kedd) zárva tartanak.   Az ügyfelek megértését köszönjük.    Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-06-11 08:43

Lakossági tájékoztató hőségriadók idejére

kep_669.jpg   A ’90-es évek elején még kevéssé volt a figyelem előterében a klímaváltozás egészségkárosító hatása, azonban az 1990-es éves vége felé ez a trend megváltozott. A globális klímaváltozás a XXI. század egyik legfontosabb környezeti problémája. A föld felszínének átlaghőmérséklete az utóbbi 25 évben 0.4 ºC-kal emelkedett. A klímaváltozás több oldalról veszélyezteti az emberi egészséget: károsítja a környezetet, az ecoszisztémát, a gazdaságot és a társadalmat. A klímaváltozás ezen hatásokon túl befolyásolja az élelmiszer b...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-06-10 15:23

Tiszakécske adott otthont a Tisza-part Járási Mentőcsoport minősítő gyakorlatának

kep_668.jpg Az utolsó évtizedek katasztrófái szükségessé tették, hogy a hivatásos erők mellett önkénteseket is bevonjanak a védekezésbe. Nagyon fontos, hogy ezek az önkéntesek megfelelő felkészültségűek legyenek, éppen ezért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kiadott egy szervezeti, műveleti irányelvet az egyes szakmai ágaknak, hogy milyen minősítésnek kell megfelelniük ahhoz, hogy egy-egy kárterületen beavatkozást végezzenek. 2012-ben megalakult a megyei Petőfi Mentőcsoport, 2013-ban pedig a járásokban végeztek toborzást, így alakult meg a Tisz...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-05-16 12:52

Betanított abroncsgyártó képzés, majd foglalkoztatás

kep_640.jpg Tájékoztatjuk az álláskereső ügyfeleket, hogy a dunaújvárosi Hankook Tire Kft. kezdeményezésére abroncsgyártó képzés indul, melynek befejeztével a cég alkalmazási lehetőséget is kínál a hallgatók számára.   Képzés fajtája: szakmai betanító akkreditált képzés Megszerzendő szakképesítés megnevezése: Betanított abroncsgyártó A képzés program időtartama: szakmai rész: 138 óra, kiegészítő modulok: 6 óra környezeti, fenntarthatósági ismeretek, 12 óra ingyenes felnőttképzési szolgáltatás   A gyakorlati és elméleti képzés helyszíne: ...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-05-14 14:16

Katasztrófavédelmi gyereknap

kep_638.jpg Magyarországon 1931. óta ünneplik a gyermeknapot, ami azon túl, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira és helyzetükre, a világ sok országában ünnepnap is. Idén május 25-én a BM OKF és annak területi, helyi szervei katasztrófavédelmi gyermeknapot tartanak.   A program célja a gyermekek és általuk a családok biztonságkultúrájának növelése, a hivatásos és önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek mindennapi tevékenységének és életének bemutatása, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának és a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatnak a népsz...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-04-17 11:55

Ellenőrzések az őstermelők érdekében

kep_617.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága az idei évtől a 228/1996. (XII.26.) Korm. rendelet alapján megkezdi az őstermelői igazolványok használatának és az abban foglalt adatok valódiságának ellenőrzését a piacokon, vásárokban, mozgó standokon, útszéli illetve a saját ingatlanon történő árusítóhelyeken a megye teljes területén.   Az ellenőrzések célja az őstermelői igazolvánnyal való visszaélések mérséklése, a saját gazdaságra vonatkozó valótlan nyilatkozattal kiváltott őstermelői igazolvánnyal értékesítők, a nem saját...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-04-11 09:22

Tűzgyújtási tilalom feloldása

kep_591.jpg A Bács-Kiskun megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre 2014. március 22-én elrendelt tűzgyújtási tilalmat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága feloldja.   A tilalom feloldásának oka az erdőterületeket érintő tűzesetek csökkenése, valamint az erdő- és vegetációtűz kialakulását és terjedését befolyásoló környezeti tényezők változása.   Felhívjuk a figyelmet, hogy a fokozott tűzveszély elmúltával az erdőben tüzet gyújtani...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-03-28 12:14

Ebzárlat és legeltetési tilalom 2014. április 5-től számítot 14 napig!

kep_544.jpg A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Kecskeméti Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala Kecskemét Járás közigazgatási területén, valamint Tiszakécske Járás közigazgatási területén 2014. április 05. napjától számított 14 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el.   Az ebzárlatot indokolja, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a rókák 2014. évi tavaszi, veszettség elleni, országos orális immunizálási kampányát rendelte el. Az oltás első napja 2014. április 05. befejezésének határi...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-03-19 15:42

Tájékoztató az avar-, tarló-, nád- és növényi hulladékégetés tűzvédelmi szabályairól

kep_510.jpg A növényi hulladék égetése csak egyéb jogszabályok (erdővédelmi, levegőtisztasági, stb.) betartása és a szükséges engedélyek birtokában lehetséges! Az avar-, a tarló-, a nád- és a növényi hulladékégetés alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység.   A tervezett égetés helyét, időpontját és terjedelmét a megkezdés előtt legalább 24 órával a tűzoltóságnak lehetőleg írásban be kell jelenteni. Ezzel csökkenthető a téves tűzriasztások száma és mérsékelhetők a felesleges vonulások okozta plusz költségek.   TŰZGYÚJTÁSI TILALOM elrendelése idején TILO...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-03-19 11:18

Tájékoztató a katasztrófavédelem veszélyhelyzeti alkalmazásáról

kep_507.jpg Okostelefonokra és táblagépekre készített, országosan bárki által ingyenesen elérhető alkalmazást a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A 21. század elvárásainak megfelelő veszélyhelyzeti tájékoztató rendszer a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel és a Microsoft Magyarország Kft.-vel közös fejlesztés révén valósult meg. Az elmúlt időszakok veszélyhelyzetei – márciusi hóhelyzet, júniusi árvíz – egy hatékony megoldás kidolgozását tették szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, célzott tájékoztatására. Ennek...
Tiszakécskei Járási Hivatal, 2014-01-03 12:20

Tájékoztató földhivatali kihelyezett ügyfélfogadásról

kep_395.png Tisztelettel tájékoztatjuk a tiszakécskei járás településein lakókat, így Tiszakécskén, Lakiteleken, Szentkirályon, Tiszaalpáron és Tiszaugon élő lakosságot, hogy   2014. január 6. napjától minden hétfői napon 9 és 13 óra között  a Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatala ügyfélfogadás tart a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatala 6060 Tiszakécske, Szent Imre tér 1. szám I. em. 3. sz. irodájában.   Az ügyfél fogadás során a lakosság információt, tájékoztatást és segítséget kap a földhivatal valamennyi...