"Új karrier Magyarországon” Online Állásbörze

A magyarországi munkaerőpiacon elérhető állásajánlatokat hirdető munkáltatók és az álláskeresők "találkozásának" elősegítésére az EURES Magyarország hálózat a megyei kormányhivatalok, így a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály bevonásával


 

2017. november 22. (szerda) 10.00-16.00 óra között

„Új karrier Magyarországon” címmel ismét

online állásbörzét szervez.



A foglalkoztatási osztályok felé bizalommal forduló munkaadók, leendő partnereink és az álláskeresők, munkahelyváltásban gondolkodók számára is egy újfajta lehetőséget kínálunk.

A fókusz a hazai állásajánlatokon van, azzal a hosszú távú céllal, hogy az uniós foglalkoztatási szolgálatok bekapcsolásával a jelenleg külföldön dolgozó magyar munkavállalók számára is láthatóvá tegyük a hazai elhelyezkedésben rejlő értékeket.

 

 

Miért érdemes bekapcsolódni munkáltatóként?


A rendezvényre elsősorban az IT, gyártás, vegyipar, gyógyszeripar, szolgáltatások terén tevékenykedő munkáltatók regisztrációját és részvételét várjuk, de szeretnénk, ha jelentkezne minden olyan cég, ahol nyitottak egy ilyen típusú rendezvényen való részvételre.


Az esemény remek alkalom cégbemutatkozásra, a munkáltatói márka és a szabad pozíciók, karrierlehetőségek népszerűsítésére, a potenciális jelöltek előválogatására és interjúztatására is. Az online börze sokat segíthet abban, hogy képzett, gyakorlattal és idegennyelv-tudással rendelkező munkavállalókat találjanak, valamint a megyehatárokon túl, a hazánkban, vagy akár az unió más tagállamaiban élő, hazatérést tervező munkavállalókat is megszólíthassanak általa.



Mit kínál a börze az álláskeresők számára?


Az online esemény egyedülálló találkozási lehetőséget kínál magyarországi cégekkel és megpályázható karrierlehetőségeikkel az új kihívásokat keresők részére: egyszerre lehetnek jelen több cég meghallgatásán anélkül, hogy otthonukat elhagyták volna.

 

Mi a teendőjük?


A részvételhez csupán regisztrálniuk kell a www.europeanjobdays.eu weboldalon kiállítóként vagy álláskeresőként a 2017. november 22-i „NEW CAREER IN HUNGARY” eseményhez.

 

Az online börzén való részvétel minden regisztrált vállalat illetve álláskereső számára teljesen költségmentes.


Amennyiben a rendezvény, és az ahhoz kötődő részvételben rejlő lehetőség felkeltette érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal.

 

Bővebb információ:

Molnárné Hegyi Eszter

GINOP 5.1.1 EURES-tanácsadó

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Foglalkoztatási Főosztály

6000 Kecskemét, Klapka utca 34.

Tel.: 06 76 795 675

Email: mhegyi.eszter@bacs.gov.hu

 

 

Váltsa valóra terveit a számítógépe előtt ülve!


„Új Karrier Magyarországon – New Career In Hungary”

Online Állásbörze: www.europeanjobdays.eu/en/newcareerinhungary

Facebook oldalunk: www.facebook.com/EURESHungary/posts/1486590534752764