Neked MUNKA, nekem ÁLOM projekt megvalósulása a Kormányhivatalban

2017. május 30-án sajtótájékoztató keretében ismertették az immár országossá váló  „Neked MUNKA, nekem ÁLOM! elnevezésű érzékenyítő programot, amiben 2017-ben Kecskemét részt vesz. Bács-Kiskun megyében 11 munkáltatóhoz visznek el fogyatékkal élőket az érzékenyítő program során, ami közvetlenül a sajtótájékoztató után meg is kezdődött a Kormányhivatalban, az egyik „álommunka” bemutatásával.

 


A „Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program egy kezdeményezés Magyarországon, amely lehetőséget ad fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozására egy nyílt nap keretében. Program célja egy napra összekapcsolni a megváltozott munkaképességű munkavállalókat és munkáltatókat azért, hogy rámutassanak arra, a fogyatékkal élő emberek a munka világára pozitív hatást gyakorolhatnak.


Tapasztalataink szerint a fogyatékosságot övező félelmek és bizonytalanságok legsikeresebben személyes találkozással változtathatók meg, ezért a legfontosabb ebben a projektben a munkáltatók érzékenyítése, befogadóvá tétele a fogyatékkal élő személyek foglalkoztatása ügyében” – mondta Csősz Erika, a "PRO-TEAM" Nonprofit Kft programfelelőse.


A „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft., valamint a Salva Vita Alapítvány támogatásában valósul meg.


A kormányablakokban folyó munka iránt Szemeredi Árpád érdeklődött, így a sajtótájékoztató végeztével Kovács Ernő kormánymegbízott átkísérte a Deák téri kormányablakba. Ott bemutatásra kerültek a látássérült munkavállaló kérése szerinti ügyintézési folyamatok, többek között a személyi-és lakcímigazolvány, mozgássérült parkolási igazolvány kiállítása. A munkafolyamatok modellezése után a kormányablak munkatársai további érdekes információkat, tapasztalatokat osztottak meg az érdeklődő munkavállalóval.



A program a Kormányhivatalon kívül további 10 befogadó szervezet (Spaletta Étterem és Sörház, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Phoenix Mecano Kecskemét Kft., SOS Gyermekfalu, Hírös Agóra, Ford Hovány, Citroen Hovány, Four Points by Sheraton Kecskemet Hotel, Kecskemétfilm Kft.) jóvoltából többféle munkának a kipróbálására biztosít lehetőséget a fogyatékkal élőknek.

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)