Nagy érdeklődés kísérte a Fórum a foglalkoztatásért 2017 rendezvénysorozatot

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya 2017. március hónapban - elsősorban - munkáltatóknak szóló fórumsorozatot tartott a GINOP-5.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű projektjéhez kapcsolódóan.



A rendezvények helyszíneit Bács-Kiskun Megye 11 Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztályai adták, ahol munkáltatói fórumok és nyílt napok keretében kaptak tájékoztatást a térség munkaadói és álláskeresői az aktuális munkaerőpiaci helyzetről és a különböző támogatási lehetőségekről. 

Előadások keretében bemutatásra kerültek a GINOP 5.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra”, a GINOP 5.2.1-14-2015-00001 „Ifjúsági Garancia” című programokból illetve a hazai forrásokból nyújtható támogatások fajtái és jellemzői. A munkáltatókat segítendő, meghívásra kerültek a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály, Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztály szakemberei is, akik a legfontosabb munkavédelmi tudnivalókkal, valamint a jogszerű foglalkoztatásra vonatkozó főbb információkkal látták el a megjelent munkaadókat. 

 

 

 

A 11 helyszínen összesen 53 előadást kerül megtartásra, ígybiztosítva az információk minél szélesebb körbe való eljutását.

A munkáltatói fórumsorozathoz kapcsolódóan megyei szinten összesen 3537 munkaadó került megszólításra a Foglalkoztatási Osztályok által, akik közül 297 munkáltató a helyszíni előadásokon is részt vett.

A fórumsorozat hatására 66 munkáltató jelentett be munkaerőigényt 88 álláshely kapcsán. A rendelkezésre álló adatok alapján a közvetítések száma 128 volt, és 123 fő esetében GINOP programokon keresztül történt munkáltatóknál történő elhelyezkedés.

 

 

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)