Kormánymegbízotti felkérés ügyfeleink felé a Szolgáltató Kormányhivatali Modell visszamérési fázisában

Tisztelt Érdeklődő Polgárok!

Kedves Ügyfeleink!

 

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal hasonlóan az ország valamennyi fővárosi és megyei kormányhivatalához – bevezette a Szolgáltató Kormányhivatal Modellt, amelynek kiemelt célja az ország versenyképességének növelése a közigazgatás teljesítőképességének és hatékonyságának javítása által.

 

A szolgáltató jellegű, ügyfélbarát állam kialakításához feltétlenül szükség van a bizalom és a hitelesség megteremtésére, melyek nélkül nem működhet hatékonyan a közigazgatás. E gondolatiság jegyében 2015-ben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kidolgozta a Szolgáltató Kormányhivatali Modellt, mely a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00041 azonosítószámú, „A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell bevezetése” elnevezésű projekt keretében került bevezetésre a fővárosi és megyei kormányhivatalokban. A projekt előző szakaszában - 2017 tavaszán - megtörtént a különböző hatósági eljárásokban résztvevő ügyfelek, önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek igényeinek felmérése, megismerése. Itt szeretném ismételten megköszönni tisztelt ügyfeleink szíves együttműködését és készséges segítségét a felmérés folyamán!

A mérések eredményei alapján elkészített Szolgáltató Stratégiában és Cselekvési tervben kitűzött, és azóta már megvalósított intézkedésekkel számos területen tettünk lépéseket a közigazgatási szolgáltatások minőségének javítása érdekében, valamint fejlesztettük tudásunkat és technikai, tárgyi hátterünket.

Legfontosabb eredményeink:

- Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal honlapjának fejlesztése megtörtént;

- Kormányablakok által használandó formanyomtatványok/dokumentumok egységesítése;

- Foglalkoztatási Főosztály(okon) / Osztály(okon) használandó formanyomtatványok, dokumentumok kerültek egységesítésre;

 

Az idei évben azzal folyatódik ez a program, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban ügyeiket intéző állampolgárok elvárásainak és elégedettségének változását – a visszamérések révén – monitorozzuk.

 

A visszamérésre szolgáló kérdőívek kitöltésére 2019. április 15. és május 15. között nyílik lehetőség. Ebben az időszakban kollégáink a járási hivatalok kormányablakaiban fogják megszólítani az ügyfeleket, és a válaszaikat személyes beszélgetés keretében rögzítik egy kérdőíven. A kérdőív kitöltése maximum 20 percet vesz igénybe, és természetesen anonim módon történik.

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a közigazgatási szolgáltatások színvonalának komplex fejlesztése érdekében sor kerül a fővárosi és megyei kormányhivatalok partner intézményeinek elvárás- és elégedettségvizsgálatára, így az önkormányzatok, illetve a vállalkozói és civil szervezetek lekérdezésére is.

 

Tisztelettel kérem Önöket, hogy legyenek segítségünkre a kérdőívek kitöltésében!

 

Köszönettel és üdvözlettel:

 

Kovács Ernő

kormánymegbízott