Kormányhivatali összetartás-immáron VII. alkalommal

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a kollégái közötti emberi kapcsolat erősítése céljából 2017. szeptember 14. napján rendezte meg az Összetartás Napjának elnevezett, már hagyománnyá vált, kihelyezett összhivatali értekezletet a Kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központban. 



A csapatépítő napon közel 1000 állami tisztviselő vett részt, az állomány további tagjai pedig fenntartották az ügyfélfogadást a hivatalokban az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva. Idén először a társszervek kollégái is meghívást kaptak a rendezvényre. Kovács Ernő kormánymegbízottal együtt nyitotta meg a napot dr. Dargay Eszter, a Magyar Kormánytisztviselői Kar elnöki jogkörben eljáró alelnöke.



A jó hangulatú eseményen számos szabadidős tevékenység mellett, több kategóriában elindított sportversenyek teremtettek lehetőséget arra, hogy a megye különböző pontjain élő tisztviselők személyesebb kapcsolatot alakítsanak ki egymással. Lehetett nevezni többek között kispályás labdarúgásban, petanque-ban, sárkányhajózásban, kötélhúzásban, ügyességi játékokban, és tollaslabdában. A sportversenyek mellett a megjelentek kipróbálhatták kézügyességüket a kézműves sátorban, játszhattak együtt a társasjáték sátorban, megmérkőzhettek airsoft csatákban, valamint felállításra került egy egészségügyi sátor is, ahol többek között tesztelhették magukat a „részegszemüveggel”.



A rendezvény egyik színfoltja a Meseszínház volt, ahol a Kiskunmajsai Járási Hivatal verssel és zenés-táncos előadással keltette életre a kollégáknak a Piroska és a Farkas című mesét.


A Meseszínházat Kiss Zoltán színművész váltotta a színpadon, akinek az énekes előadása nagy sikert aratott az összegyűltek körében. A színpadon még további programként szerepelt a néptánc-tanítás, továbbá ebéd közben a JDP trió - ami a kormányhivatal kollégáiból álló formáció- szórakozatta a hallgatóságot.





Az esemény tehát megvalósította fő célját, hogy az egymás mellett dolgozó személyek összetartó csapattá forrjanak, és ez által a hatékony ügyfélszolgálati munka megvalósulhasson. 



(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)