Január 1-jétől megvalósul a kormányhivataloknál a főosztályokon dolgozók béremelése

A járási hivatalok dolgozói után a megyei szinten dolgozó kormánytisztviselők is állami tisztviselővé válnak.

 

 

2016. július 1-jén lépett hatályba az állami tisztviselőkről szóló törvény (Áttv.), melynek eredményeképpen első lépésben a járási hivatalok dolgozóinak jogviszonya alakult át kormánytisztviselőből állami tisztviselővé, ami nekik jelentős béremelést jelentett.

Az Áttv. átalakította a járási tisztviselők előmeneteli- és illetményrendszerét, amelynek eredményeként az ellátott feladatokkal és a teljesítménnyel jobban arányban álló, a tisztviselő hivatalához méltó megélhetést nyújtó, rugalmas illetményrendszer kialakítására került sor.

 Az illetményemelkedés július 1-jétől a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál 1019  főt érintett, a járási hivatalok állományába tartozó tisztviselők augusztus első napjaiban már az új törvény szerinti, emelt illetményüket kapták, bérük átlagosan 30, de egyes, évtizedek óta a szervezetnél dolgozó középfokú végzettségű járási hivatali ügyintézők esetében 50-80 százalékkal is emelkedett.

Második lépésben, 2017. január 1-től a kormányhivatalok megyei szintjén foglalkoztatott kormánytisztviselői is állami tisztviselővé válnak. Rájuk 2017. január 1-től lesz alkalmazandó az Áttv., mely a 2016. év elején megfogalmazott kormányzati elvárás szerint 10-35 %-ig terjedő differenciált béremeléssel valósul meg.

Az Áttv.-ben az illetményrendszer mellett átalakításra kerültek a jubileumi jutalom és a végkielégítés feltételei (teljesítményhez kötötten), valamint a béren kívüli juttatások is.

 

Változott az állami tisztviselők képzésének rendszere is. Az új jogviszony létesítésének feltétele – felmenő rendszerben – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által meghirdetett képzés elvégzése, illetve az NKE-n megszerzett diploma, a jogviszony fenntartásához szükséges lesz az NKE szakma specifikus továbbképzéseinek elvégzése is.

 

Ez a döntés is mutatja, hogy az ügyintézési reformhoz szervesen kapcsolódik a közigazgatás személyi állományának megújítása, megbecsülése. A Kormány folyamatosan hajtja végre a több területet érintő jelentős béremeléseket, így a szociális, fegyveres és rendvédelmi, pedagógusi, most pedig a kormánytisztviselői szférában, mert a szervezetrendszer átalakítását követően, humánpolitikai intézkedéseivel nagyobb figyelmet kíván fordítani munkatársaira, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal, elkötelezettségükkel, a „Jó Állam” helyi megtestesítőiként segítik a kormányzati célkitűzések megvalósítását, a hatékony szakmai feladatellátást, a mindennapi ügyintézést.

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)