Diákok szakmai látogatása a Kormányablakban

Szakmai látogatáson vettek részt a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskola közszolgálati ügyintéző szakon tanuló hallgatói a Kecskeméti Kormányablakban.



Kormányhivatalunk örömmel tett eleget az iskola felkérésének, hiszen kiemelten fontos feladat a jövő nemzedékének oktatása, emiatt Kormányhivatalunk rendszeresen fogad általános- és középiskolás csoportokat, a szakmába való betekintés és a pályaválasztás megkönnyítése érdekében.


A Kecskeméti Kormányablak vezetői fogadták és vezették körbe a csoportot. A szakmai bemutató során a diákok megismerkedhettek az integrált ügyfélszolgálatok tevékenységének részleteivel, az osztály által ellátott feladatokkal, és gyakorlati működésével.


Bízunk abban, hogy a diákoknak segíthettünk mélyebb bepillantást nyerni a szakma rejtelmeibe, és a jövőben akár ügyfélként akár leendő munkatársként viszontláthatjuk majd egymást.

 

 

(Bács-Kiskun Megyei kormányhivatal)