Az maradhat talpon, aki fejlődik, és előre tekint

Ünnepélyes keretek között, Orbán Viktor miniszterelnök adta át a Balogh Tészta Zrt. új termelő üzemét Tiszakécskén.


 


A július 13-án tartott átadó egy rövid kisfilmmel kezdődött, mely bemutatta a Balogh Tészta Zrt. fejlődését a kezdetektől a mai megnyitóig. 1993-ban indította a vállalkozást Jászkarajenőn Balogh László tulajdonos-vezérigazgató, először 160 nm területen. Akkoriban 700 kg tésztát készítettek el egy nap alatt, ez a szám mára megközelítőleg napi 100 000 kg a két gyárban összesen.


„ Csak az maradt talpon, aki fejlődik, és előre tekint. Tiszakécskén minden adott volt ehhez.”- mondta el Balogh László, majd megköszönte a segítséget mindenkinek, aki részt vett a gyárak fejlődésében. Külön kiemelte Kovács Ernő kormánymegbízottat, aki akkor még polgármesterként működött együtt a Balogh Tészta Zrt.-vel. „ Mindig számíthattam rá.”- emelte ki.


„ Régen azt mondták, Magyarország Európa éléskamrája. Úgy gondolom, hogy újra az lesz.” – Jelenleg a Balogh Tészta Zrt. exportja a termelés 20 %-a, az elkövetkező 3 évben ezt szeretnék 70 %-ra emelni.


Balogh László után Tóth János Tiszakécske polgármestere köszöntötte a megjelenteket.


„ Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Miniszterelnök úr 2001-es utolsó látogatása után most ismét megtisztelte jelenlétével városunkat.”


Tiszakécske azóta rengeteget változott. Megújult a teljes város, az utak, az iskolák, közintézmények, templomok, játszóterek. Az élhető várossá alakítást, felújításokat nem hitelből fedezték. Tiszakécskét, ellentétben sok más várossal, nem kellett konszolidálni, amire méltán büszke a város. Az elmúlt években a város járásszékhely lett, kormányablak létesült, ami nagyban segíti a lakók életét. Megújult a termálfürdő, a szabad strand, szálloda épült a szállásigények kielégítésére. A Barack Thermál Hotel jelenleg 70%-os kihasználtsággal működik, kezdi kinőni magát. Tóth János köszönetet mondott Balogh Lászlónak, aki karitatív és közéleti tevékenységével rendszeresen közreműködik Tiszakécske életében, valamint megköszönte Orbán Viktor miniszterelnöknek Tiszakécske lakói nevében is, azokat az erőfeszítéseket, melyeket hazánk érdekében tesz.


Végezetül Orbán Viktor miniszterelnök osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.


„ Először is, megragadott a kisfilm, mert ravaszul azt a benyomást keltette, mintha egy gyárról szólna, egy kisvállalkozás történetéről, pedig ha alaposabban mögé néznek, valójában Magyarországról szól. Így kezdődött ez 1990-ben, a kommunizmus után. Innen indultunk. A garázsokból, a sufnikból, a semmiből kellett elindulni. A semmiből jutott el Magyarország oda, hogy itt állunk 30 évvel később, és egy ilyen gyárat adhatunk át.”




Másodsorban Balogh László szavaihoz csatlakozott, mely szerint minden segítséget megkaptak, és megkapnak az itteni vállalkozók az államigazgatástól is.


„… az államigazgatás nem arra való, hogy uraskodjunk, hanem arra, hogy segítsünk azoknak, akik valamilyen értéket kívánnak előállítani.”


A kormányfő szerint Tiszakécske tipikus alföldi kisváros, amik Magyarország legerősebb és leggyorsabban fejlődő települései, és nagy jövő rejlik bennük. Bács-Kiskun megye pedig kivételesen erős, mindig az értékekre szavazott, amit nagy tisztelettel köszönt meg a megye lakóinak. A Kormány örömmel támogatja a további fejlődést.


Gondolatai lezárásaképp gratulált a házigazdának, aki „soha nem ijedt meg a saját árnyékától, és a sikere ebben áll.”



A beszédek végeztével a megnyitó záró akkordja természetesen az ünnepélyes szalagátvágás volt.