Átadták Bács-Kiskun megye 18. kormányablakát Lajosmizsén

Kormányablakká alakult, és új épületbe költözött a lajosmizsei okmányiroda. Az október 2-án átadott integrált ügyfélszolgálat munkatársai a holnapi naptól várják az ügyfeleket.

 

 

Dr. Orbán Balázs elmondta: gyenge állammal nem lehet erős országot építeni, de a Magyar Állam jól működik, ami az itt, és a Kárpát-medencében élő magyaroknak is jó. A miniszterhelyettes hozzátette: Magyarországnak a megyék is kulcsfontosságúak, büszkék lehetünk arra, hogy Bács-Kiskunban már a 18., országos szinten pedig a 305. kormányablakot adhatjuk át. A lakosság az integrált ügyfélszolgálatokon keresztül találkozhat először az állammal, így, amikor innen jó tapasztalatokkal térnek haza, azt fogják érezni, hogy a Magyar Állam az ő érdekeiket is szolgálja – hangsúlyozta dr. Orbán Balázs.



A felújítás és az átépítés a TOP 3.2.1-16 kódszámú, energetikai korszerűsítésekre igénybe vehető támogatásból, nagyobb részben pedig önkormányzati forrásból – összesen 130 millió forintból – valósult meg. Az intézmény bútorzatát, belső infrastruktúráját és a kivitelezés közben felmerült tetőfelújítást a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal – hazai források bevonásával, mintegy 30 millió forint értékben – a Miniszterelnökség támogatásával finanszírozta.


 

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)