Tájékoztató fórum a nevelőszülővé válás lehetőségéről

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kollégái tájékoztató fórumot tartanak a nevelőszülővé válás feltételeiről és az azzal járó feladatokról. Ezen alkalom lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők négyszemközt is feltehessék kérdéseiket vagy esetleges aggályaikat megoszthassák. Természetesen semmilyen kötelezettséggel nem jár a tájékoztatón való részvétel, ezért kérem, hogy tiszteljék meg jelenlétükkel a fórumot, mely az alábbi helyen és időpontban kerül megrendezésre:

                                                               2019. március 25. (hétfő) 10,00 óra

                                     Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunmajsai Járási Hivatal
                                                                       Foglalkoztatási Osztálya

                                                                     Kiskunmajsa, Félegyházi út 5.

Ma Magyarországon több mint 20.000 gyermek él családból kiemelten, nevelőszülőknél és lakásotthonokban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb segítség, ha a gyermek családban nő fel és csak a legvégső esetben kerül intézménybe.
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató célja, hogy az állami gondoskodásban nevelt gyerekek mihamarabb nevelőszülőkhöz kerüljenek, és ehhez kérjük az Önök segítségét. Olyan empátiával rendelkező nevelőszülőket keresünk, akik vállalják a családjukból kiemelt gyermekek saját családjukban történő nevelését és képesek szeretetet, biztonságot nyújtani számukra.
Főállásban is ellátható a feladat, mivel foglalkoztatási jogviszonynak számít, de vállalható gyermek a főállású munkahely megtartása mellett is. A nevelőszülőt díjazás illeti meg: a gyermekek ellátására nevelési díj és külön munkabér.
Fontos tudniuk, hogy a nevelőszülőhöz kerülés oka a gyermek súlyos elhanyagoltsága, bántalmazása vagy a szülők halála, ezért kérjük Önöket, hogy ha szívesen fogadnának gyermeket, vegyenek részt a tájékoztatón.

                                                           Tisztelettel:                                                                                    
                                                                                                                                dr. Kiss Melinda
                                                                                                                             járási hivatalvezető