Megtartotta ez évi első ülését a Helyi Védelmi Bizottság

A Kiskunmajsa Járási Helyi Védelmi Bizottság (HVB) - amelynek legfontosabb feladata a járás területén irányítani és összehangolni a honvédelmi felkészítés és a katasztrófák elleni védekezés feladatainak végrehajtását – 2020. évi első ülését február 26-án tartotta meg.


Az ülésen megvitatták a bizottság elnökének a védelmi igazgatással összefüggő eseményekről szóló beszámolóját, valamint elfogadták a HVB 2019. évi Feladat- és Pénzügyi Tervében meghatározott feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót.

 

A honvédelmi törvény módosítása miatt az ülés napirendjére tűzték a HVB Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról szóló előterjesztést.

 

A tanácskozáson beszámolót tartott az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) szakaszmérnök-helyettese, valamint a bizottság katasztrófavédelmi elnökhelyettese a vizek kártételei elleni védekezésre való felkészülés helyzetéről, a vízkár-elhárítási tervek használhatóságáról, valamint a megelőzős érdekében tervezett és végrehajtott feladatokról is.

 

Napirenden szerepelt továbbá az aktuális katasztrófavédelmi feladatokról, valamint az aktuális honvédelmi igazgatási feladatokról szóló tájékoztató.

 

A humán járványok elemzéséről, prognosztizálásáról, a védekezésre vonatkozó felkészülés végrehajtásáról a jelenlévők Dr. Balogh Emese Petra járási tisztifőorvos asszony írásos beszámolójából tájékozódhattak.

 

 (Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)