Kerékpártúra, közös főzés a Kormánytisztviselők Napján


 

A Kalocsai Járási Hivatal munkatársai kerékpártúrával, közös főzéssel ünnepelték július 1-jét, a Kormánytisztviselők Napját, amely számukra rendelet alapján munkaszüneti nap.

 

A rendezvénynek helyet adó Hotel Kalocsa udvarából a rekkenő meleg ellenére 27 kerékpárosból álló  vidám  csapat indult  a Kisfoktőnél lévő Vízimadár-parkhoz, majd a látnivalók megtekintése után vissza.

 

A látottak minden egyes résztvevő számára nagy élményt nyújtottak, de különösen a városba ritkábban járó   solti és kiskőrösi  kirendeltség munkatársait nyűgözte le a hamisíthatatlan kalocsai tájba illesztett park és az ott élő állatok, madarak.

 

Dél időben már mindenki elég éhes volt ahhoz, hogy jó étvággyal üljön a férfi kollégák segítségével, szabadban főzött birka pörkölthöz, amelynek elkészítéséhez szerencsére a lányok, asszonyok is csak jó tanácsokat adtak.  Ám a  finomabbnál finomabb házi készítésű sütemények ezúttal is kizárólag az ő háziasszonyi képességüket dicsérte.

 

A nap  hátralévő részében az ugyancsak a munkatársak köréből kikerült lemezlovas vidám háttérzenéje mellett egészen a késő délutáni órákig folyt a kollegális kapcsolatokat erősítő beszélgetés, szórakozás.