Kormányablak busz járja Bács-Kiskun megyét

 

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal mobil kormányablaka a megye településeire viszi el a helyszíni ügyintézés lehetőségét. Elsőként a bajai járás településeire látogatott el a mozgó ügyfélszolgálat, amelyet mindenütt örömmel fogadtak.

 

A mozgó ügyfélszolgálat segít megtakarítani a járásközponti kormányablakba történő utazás költségét és az utazásra fordított időt.

2018. október végéig a Kormányablak busz folyamatosan közlekedik a megye járásaiban, a Jánoshalmai Járási Hivatal településein 2018. 09. 10. - 2018. 09.15-ig tartózkodik majd, a két utolsó napon a szüreti expó rendezvényen találkozhatunk vele.

 

Bízunk benne, hogy a megye lakosai kezdeményezésünket örömmel fogadják, és a Kormányablak busz használatával a közigazgatás korszerű, ügyfélbarát, „egyablakos” modellje még inkább megvalósul - a szolgáltatások közelebb kerülnek az emberekhez, olyan helyeken is biztosított lesz a kormányablak ügyintézés, ahol eddig nem voltak adottak a technikai feltételek.

 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kisbuszban az illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak kiegyenlítése készpénzben nem lehetséges, ugyanakkor a bankkártyás, és a postákon - belföldi postautalványon (csekken) - történő fizetési lehetőség biztosított.

 

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)