Mobil kormányablak fogadta az ügyfeleket a jánoshalmi járásban

Ebben az évben már második alkalommal fogadta az ügyfeleket a Jánoshalmai Járás területén a mobilizált ügyfélszolgálatunk, az ún. kormányablakbusz. A buszt 2021. október 11-14. között négy településen látogathatták az ügyfelek, akik szívesen fogadták a helybe érkező ügyintézést.

 

A kormányablakbusz érkezéséről előzetesen értesülhetett a lakosság, egyes önkormányzatok szórólapokkal is segítették, hogy a busz jöttének híre minden lakásba eljusson, így az ügyfelek már várták. Az első napon Kéleshalom községben, majd Borotán, szerdán Rém településen, végül csütörtökön Mélykúton tűnt fel a busz. Az érintett héten mintegy 150 db ügyintézés történt.

 

A Mobilizált Kormányablaknál a személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés volt a legjellemzőbb, de szép számban előfordultak lakcímigazolvánnyal, vezetői engedéllyel, szociális ügyekkel és Ügyfélkapuval kapcsolatos ügyek is. Érdeklődtek védettségi igazolvány, egészségbiztosítási, nyugdíj és családtámogatási ügyekben is. Ez év júniusában a busz ügyfélforgalma jelentősen meghaladta a korábbi években jellemző mértéket, annak több mint kétszerese volt. Az októberi ügyfélforgalmunk a hideg, esős időjárás ellenére szintén kiemelkedő mobil ügyfélforgalmat ért el.

Felhívjuk a figyelmet, hogy jelenleg még érvényesek bizonyos okmányok, amelyek a veszélyhelyzet ideje alatt lejártak, de aki teheti, ne halogassa az ügyintézést és éljen a lehetőséggel.

 

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)