Jánoshalmán új irodákat kapott a Járási Gyámhivatal

A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatala 2014. április 16-án vendégül hívta a megye járási gyámhivatalainak vezetőit, a jánoshalmi járás területéről az önkormányzatok képviselőit, a gyermekvédelemmel, családsegítéssel és bűnmegelőzéssel foglalkozó szakembereket, védőnőket, az oktatási intézmények vezetőit. A meghívást több mint 70 szakember elfogadta.

 

A rendezvényen részt vett Dr. Havassy Sándor a Kormányhivatal igazgatója is.

 

2013. január 1-től a gyámhivatal a Jánoshalmi Járási Hivatal szervezetében működik, az ekkor kezdődő időszakról elmondható a folyamatos fejlődés a munkavégzés feltételeit illetően.

 

2014. április 1-től három szép felújított irodát kapott a hivatal, amelyet a rendezvény előtt mindenki megtekinthetett. Az ügyfelek várakozására szolgáló térben gyermek játszó sarkot is kialakítottak. Ezek a helyiségek korábban a védőnői szolgálat irodái voltak, mióta a védőnők elköltöztek az Egészségügyi Központba üresen álltak.

 

A rendezvényen a borotai gyermekek vidám húsvéti jelenetet adtak elő, majd Bodroginé dr. Mikó Zsuzsanna járási hivatalvezető köszöntője után a gyermekvédelem aktuális kérdéseiről szóló előadást tartott Dr. Gömöriné dr. Iványi Margit a Bács-Kiskun Megyei Szociális és Gyámhivatal vezetője. Végül a BKMKH Igazságügyi Szolgálata munkájáról szóló előadást tartott Jáger Szabolcs pártfogó felügyelő. A hivatal vezetőnő megköszönte a BKMKH vezetésének és Jánoshalma Város Önkormányzatának a támogatását, amely lehetővé tette az üresen álló helyiségek használatba vételét.