Hivatalunk a szüreti rendezvényen

2017. szeptember 15-17 között megrendezésre került városunkban a negyedik „Szüreti expo”.

Pénteken és szombaton sok színpadi program szórakoztatta a közönséget.

Szombaton - már negyedik alkalommal - hivatalunk is indult a káposzta főző versenyen. A gyakorlott szakácsokból álló csapatunk Ádám Zoltán, Szalmáné Gunda Edit, Bogdán József és Hrovatinné Szakál Éva a Járási Hivatal kollégái és családtagjaik számára főzött töltött káposztát. Az ételt a kollégák és a zsűri is kiválóra értékelte, a program részét képező káposztafőző versenyen a Jánoshalmi Járási Hivatal csapata negyedik helyezést ért el.  

A Járási Hivatal is kiállító volt a rendezvényen a Hivatal munkájáról készített bemutatóval, ügyfél tájékoztatókkal.

 


 

Felhívtuk a látogatók figyelmét hivatalunk 2017. január óta ellátott új feladataira, amelyek az áldozatsegítés, jogi segítségnyújtás, fogyasztóvédelmi feladatok.



 

Az adott szakterületre vonatkozó kifejezéseket, vagy az odaillő, köztudatban ismert fogalmakat az őszhöz kapcsolódó termény szimbólumában jelenítettünk meg.



 

Szóbeli tájékoztatást és írásos anyagot adtunk az adott szakterületek célcsoportjai számára is.

A legkisebbeket édességgel és a Járási Gyámhivatal munkatársai által készített képes kifestő lapokkal vártuk.

A Járási Hivatal munkájával kapcsolatos kérdésekre lehetett válaszolni a JÁRÁS TOTÓ kitöltésével, amelyet a kiállítás látogatói nagy lelkesedéssel töltöttek. A 141 hibátlanul kitöltött totó közül 6 nyertes kihúzásra került, akiket a hivatalvezető felkérésére a kormányablakban ügyfélként megjelenő Juhász Erika sorsolt ki.

Ajándékokat vehettek át a következő jánoshalmi és mélykúti személyek:

  1. díj: Horváth Noémi
  2. díj: Mokóné Ballai Éva
  3. díj: Szabó Kitti
  4. díj: Maczonkáné Körmöczi Veronika  
  5. díj: Tokodi Gyuláné 
  6. díj: Maczonkáné Mikó Ildikó

A díjakat a Jánoshalmi Járási Hivatal, Ferenc Andrásné vállalkozó és a Stílus üzlet ajánlotta fel, ezúton is köszönjük nekik.

Az expo rendezésben partnerünk volt a jánoshalmi Gazdakör, Jánoshalma Város Önkormányzata és az FM ASZK (közismert nevén: Szakképző iskola), ezúton is köszönöm nekik, hogy a szervezés során eredményesen együtt tudtunk dolgozni.

Köszönöm a Járási Hivatal munkatársainak lelkiismeretes munkáját is, amelyet a Járási szüreti expo sikeres lebonyolítása érdekében végeztek.

Az időjárás is kedvező volt számunkra, színvonalas kulturális programokat láthattunk, járási képzőművészek tevékenységét csodálhattuk meg, ezért sikeresnek ítélem meg a negyedik alkalommal megszervezett rendezvényt.   

 

Jánoshalma, 2017-09-26.            

   Bodroginé dr. Mikó Zsuzsanna hivatalvezető

BKMKH Jánoshalmi Járási Hivatala