Folyik az idei határszemle Bács-Kiskun megyében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal megkezdte a 2019. évi határszemle ellenőrzéseket, illetve rövidesen megkezdi a parlagfűvel fertőzött területek felderítését.

 

Az ellenőrzés Bács-Kiskun megye erdő nélküli termőterületének 15%-án, helyszíni eljárás keretében történik az alábbi településeken: Bajai Járási Hivatal (Baja, Hercegszántó), Bácsalmási Járási Hivatal (Mélykút, Kunbaja), Kalocsai Járási Hivatal (Dunapataj, Újsolt, Újtelek, Fajsz), Kecskeméti Járási Hivatal (Kerekegyháza, Tiszakécske, Tiszaug), Kiskőrösi Járási Hivatal (Bócsa, Csengőd, Páhi), Kiskunfélegyházi Járási Hivatal (Pálmonostora, Gátér), Kiskunhalasi Járási Hivatal (Csólyospálos, Jászszentlászló, Szank), Kunszentmiklósi Járási Hivatal (Kunszentmiklós).

 

A földhasználó kötelessége, hogy a termőföldet a művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítsa, vagy termelés folytatása nélkül – a talajvédelmi előírások betartása mellett – a gyomnövények megtelepedését és terjedését megakadályozza, valamint a parlagfű fertőzöttség visszaszorítása is. Akiknek a területén parlagfű található, gondoskodniuk kell a gyommentesítésről.

A Parlagfű Bejelentő Rendszer július 1-jétől egészen a szezon végéig üzemel, amelyen interneten keresztül bárki megteheti az általa észlelt parlagfüves terület bejelentését.

 

Agrártámogatást igénylők részére hangsúlyozandó, hogy a támogatás szempontjából ökológiai jelentőségű szántó és gyepterületek akkor támogathatók, ha mezőgazdasági termelés hiányában sem áll fenn a terület nagymértékű, súlyos lágyszárú, illetve maradandó fás szárú gyomosodása.

 

A hasznosítási kötelezettség elmulasztása földvédelmi bírság kiszabását vonja maga után.

 

Hivatalunk célja nem a bírság kiszabása, hanem a jogszabályokban foglaltak betartatása, az önkéntes jogkövető magatartás kialakítása, ezért kérjük, a mezőgazdasági termelést folytató ügyfeleket, hogy időben gondoskodjanak kötelezettségeik teljesítéséről!

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)