NAV ügyfélszolgálat a Kormányablakban
2018 január első hetében Bács-Kiskun Megye nyolc városának kormányablakában alakít ki új ügyfélfogadási pontokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, így a jövőben a helyi polgárok ezekben a városokban helyben intézhetik el legfontosabb állami adóügyeiket.
2018. január 5-től a Bácsalmási Járási Hivatal Kormányablakában is heti két napon,
hétfőn 08:00 – 12:00
13:00 – 16:00
pénteken 08:00 – 12:00
óráig várják a NAV munkatársai az ügyfeleket.
A már megszokott adószakmai tevékenységi körben lehet majd ügyeket intézni; a tájékoztatások mellett többek között adókártya-ügyintézést, ill. az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyek intézését végezhetik az ügyfelek, de a beadványok átvételében és az adatlapok kitöltésében is segítséget kérhetnek, továbbá valamennyi helyszínen – így Bácsalmáson is - lesz lehetőség az adófizetés bankkártyával történő rendezésére is.
A Bácsalmási Kormányablak - mozgáskorlátozottak, hallás- és látáskárosultak számára is megfelelően kialakított -, ügyfélterében a közel 1500-féle államigazgatási ügy elindítása vagy helyben történő elintézése mellett, a mostani változtatásoknak köszönhetően az adózó ügyfelek is lakóhelyük közelében érhetik el a NAV feladatkörébe tartozó szolgáltatásokat